Tompa Gábor a Kolozsvári Állami Magyar Színház sajtótájékoztatón hirdette ki a 2022/2023-as évad terveit, melyben nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az Interferenciák Nemzetközi Színház Fesztivál .
Izgalmas évnek néznek elébe a kolozsvári teátrumban, amely decemberben ünnepli a fennállásának 230. évfordulóját. Mindamellett, hogy még zajlik az épület felújítása, az idei évadnak bőven lesznek emlékezetes pillanatai, mivel több híres művészhez is köthető születésnapról is megemlékezik majd a színház, többek között Janovics Jenő 150., Petőfi Sándor 200., valamint Tamási Áron születésének 125. évfordulójáról is, valamint októberben kerül sor a PROMÉTHEUSZ’22 című nemzetközi koprodukció ljubljanai bemutatójára, amelyet Tompa Gábor rendez és a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Konstancai Állami Színház és az SNT Drama Ljublajana közös előadása.

Tompa Gábor a PROMETHEUS’22 olvasópróbáján (Fotó: Biró István)
November 17-27. között rendezik meg a 8. Interferenciák Nemzetközi Színház Fesztivált, amely idén a Félelem/Remény alcímet kapta. Ebben az időszakban olyan társulatok érkeznek Kolozsvárra, mint a Théâtre Vidy-Lausanne Svájcból, az Odéon – Théâtre de l’Europe, az Atelier 3+1 és a Collectif A Franciaországból, a São João Nemzeti Színház Portugáliából, de jelen lesz a Luxemburgi Nemzeti Színház és a Konstancai Állami Színház is, valamint visszatér a dél-koreai Lee Jaram, idén Az öreg halász és a tenger pansori-adaptációjával. A fesztivál az előadások mellett olyan programok kínál az érdeklődők számára, mint közönségtalálkozók, szakmai beszélgetések, könyvbemutatók és kiállítások.
A sűrű színházi évad még tartogat programokat a társulat számára, hiszen a 2023 tavaszán Magyarországon megrendezésre kerülő Színházi Olimpia keretein belül több darabbal is meghívást kapott a teátrum.
Kiemelt kép: a Kolozsvári Állami Magyar Színház sajtótájékoztatója (Fotó: Biró István)