A hagyományokhoz híven a Vígszínház társulata ebben az évben is ünnepi majálisra készül, amelynek keretében az izgalmas programok mellett a 2025/26-os évad premierjeinek bejelentésére is sor kerül majd.

Május 1-jén 13 órától egészen 22 óráig várják a Vígszínházba a kultúra szerelmeseit, ahol a legnépszerűbb darabok részletei mellett kedvezményes jegyvásárlási lehetőségekkel, dedikálással és vetítéssel várják az érdeklődőket, a legkisebbeknek pedig játékos foglalkozásokkal készülnek a gyereksarokban.

A részletes program szerint 13 és 18 óra között a Víg Szalonban a Víg Társalgó Podcast részeinek vetítésére kerül sor. 15 órakor hirdeti meg Rudolf Péter, a teátrum igazgatója a 2025/26-os évad bemutatóit, amelyet 15 óra 30 perctől a társulat tagjainak műsora követ, amelynek keretében válogatott dalok, slágerek hangzanak majd el a színház elmúlt ötven évének zenés előadásaiból (Pinokkió, Rémségek kicsiny boltja, A dzsungel könyve, A padlás, A Pál utcai fiúk).

A gyermekprogramok 14 órakor veszik kezdetüket, 17 óráig lufihajtogatás, Víg-tetkó készítés, arcfestés várja a legkisebbeket, miközben folyamatosan zajlik majd a jegyek és bérletek értékesítése a főbejárat melletti teraszon, ahol lesz könyvárusítás, szelfigép és dedikálás is. A kültéri programokra a részvétel ingyenes.

19 órakor veszi kezdetét a Nagyszínpadon a Víg129 koncert, avagy Popfesztiváltól a Pinokkióig című est, ahol Presser Gábor, Szörényi Levente, Másik János, Dés László és Kovács Adrián korszakos vígszínházi műveiből csendülnek majd fel dalok. A Popfesztivál, a Harmincéves vagyok, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Szent István körút 14., a Kőműves Kelemen, A sanda bohóc, A padlás, az Ahogy tesszük, A dzsungel könyve, A Pál utcai fiúk, A nagy Gatsby, a Szerelmek városa és a Pinokkió legismertebb szerzeményeit nagyzenekari kísérettel, Kovács Adrián és Mester Dávid vezényletével hallgathatják meg a nézők. A koncertet színháztörténeti írások, irodalmi részletek színesítik majd, színészek előadásában.

A programkavalkád másnap sem ér véget, ugyanis május 2-án 18 órás kezdettel vetítik le ismét a Víg125 film mind a négy részét, egy szünettel. A játékfilmes elemekkel gazdagított dokumentumfilm elmeséli a Vígszínház 1896-tól 2021-ig tartó 125 éves történetét, felvillantja a fontosabb fordulópontokat, az örömteli és fájdalmas pillanatokat. A kincset érő dokumentumokkal, soha nem látott archív felvételekkel, interjúkkal és előadásrészletekkel illusztrált filmben a kulisszák mögötti történeteket játékfilmes eszközökkel mesélik el az alkotók. A szereplők és a megszólalók között megtaláljuk a társulat egykori és mai tagjait, a főszereplő pedig maga az épület, vagyis a Vígszínház. 

Kiemelt kép: Pillanatkép a tavalyi Vígmajálisról (Fotó: Kovács Milán)