Már készülnek a karneváli virágkocsik Debrecenben: faragják a figurákat, némelyikre pedig már a száraz virágokat is feltűzték.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a város iránti elköteleződést is tanúsítják azok a cégek, intézmények, amelyek virágkompozíciót készítenek az augusztus 20-ai karneválra. Jövőre Magyarország ad otthont a színházi olimpiának, ebből az alkalomból mutatkozik be majd a karneválon a Nemzeti Színház „Színház az egész világ…” elnevezésű virágkocsija. A határon túli kultúra iránti elkötelezettség jegyében Debrecen ezúttal Nagyváraddal közösen készít virágkocsit a karneválra, amelyen az idén „a zöld város, a fenntarthatóság üzenete erőteljesen jelenik meg.

Mészáros Réka főszervező jelezte, hogy az idén 13 virágkocsi és 1200 táncos vonul majd a karneváli menetben. Számos országból – például Kolumbiából, Peruból, Németországból, Belgiumból, Olaszországból és Spanyolországból is – érkeznek táncosok, művészeti csoportok a karneválra. A karneváli hét programsorozata augusztus 15-én veszi kezdetét a Táncol a város! programmal: Debrecen különböző pontjain ropják majd a táncosos, bevonva a közönséget is a fiesztába. Este a város főterén bemutatandó Klasszikusok éjszakája komolyzenei nagykoncert egyben a Debreceni Ünnepi Játékok záróeseménye és a karneváli hét nyitánya is lesz. Augusztus 17. és 21. között rendezik meg a Galiba gyermekfesztivált, a nagyerdei Békás-tónál megnyílik a sörkert, a Nagytemplom előtti Kossuth téren pedig minden nap koncertekkel, bemutatókkal várják majd az érdeklődőket a karneváli hét keretében.

Kiemelt kép: Debreceni Virágkarnevál 2022 (Fotó: Debreceni Virágkarnevál Facebook oldal)