Az Együtt az Autistákért Alapítvány idén is részt vesz népszerű installációjával, a Nagy Kék Szívvel a hazai fesztiválszezon legnagyobb eseményein.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány az elmúlt években sikeresen érzékenyítette a fesztiválok közönségét, így jelenlétük a legnagyobb hazai zenei rendezvényeken mára hagyományszerűnek mondható. A Nagy Kék Szív installáció egyik oldalán idén autizmus spektrumzavarral élő ismert emberek, illetve az alapítvány kampányaiból korábban már megismert autisták arcai lesznek láthatóak, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy az autizmus spektrumzavar jelei nem mindig észrevehetők. „Az autizmus egy spektrum, a tünetei sokfélék lehetnek, és nem feltétlenül azonosíthatók azonnal. Így könnyen lehet, hogy a metrón vagy éppen egy fesztiválon mellettünk álló is autista” – mondta el Gubcsó Balázs, az Együtt az Autistákért Alapítvány stratégiai és operatív vezetője. „Ezért is olyan fontos, hogy figyelmesebbek, megértőbbek legyünk egymással, a mindennapokban éppen úgy, mint egy zenei rendezvényen. Nagyon jó volt látni, hogy idén a VOLT fesztiválon már sokan kimondottan azzal a céllal kerestek bennünket, hogy üzenhessenek az autizmus spektrumzavarral élőknek. Nagy sikernek éljük meg, hogy ennyi embert mozgatott meg ez a lehetőség, az pedig külön öröm volt számunkra, hogy autizmussal élők is meglátogatott bennünket, és elmondták, mennyire örülnek annak, hogy a fesztiválokon is helyet kap az autizmus ügye.”

A Nagy Kék Szív másik oldalán a fesztiválozók szív matricákra írt üzenetet hagyhatnak autista társaiknak, emellett amennyiben valaki fényképet is készít az installációval, és a képet az #együttazautistakert és #kékszív hashtaggel megosztja a közösségi médiában, akkor a MOL minden kép után 1000 forinttal támogatja az alapítvány munkáját. Az idei installáció Weiler Péter ötlete nyomán készült. A Pécsett született művész Amerikában az Art Institute of Philadelphia főiskolán végezte tanulmányait, majd 1995-ben visszatért Magyarországra, és Budapesten folytatta a festést. Digitális technikával készült nosztalgiával és iróniával áthatott képeiről ismert, emellett sajátos performanszokat is szervez. 2014-ben a köveskáli buszterminált alakította át galériává, 2016-ban a Godot Galériában az akkori amerikai nagykövetasszony, Colleen Bell nyitotta meg Pop New York című kiállítását.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány a fényképezkedőket és a szívekre írt üzeneteket a Balaton Soundon, a Strand Fesztiválon, a Jazz Pikniken, a Zamjamen és a Szigeten is várja.

Kiemelt kép: Nagy Kék Szív installáció (Fotó: Együtt az Autistákért Alapítvány)