Megnyitotta kapuit Veszprém és az egész régió legnépszerűbb koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark. A nyár folyamán a színpadon láthatjuk majd a hazai zenei élet legismertebb előadóit, előttük pedig lemezlovasok és tehetséges veszprémi zenekarok lépnek majd fel. Emellett a Gyárkert lesz a BLOKK Art&Design otthona, mely, mint közösségi tér kiváló találkozási helye lesz a művészetnek és a kreativitásnak.

Az első hétvégén Necc Partyval és Quimby koncerttel várták a közönséget, a rendezvényhelyszínt a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa projekt hívta életre, mindezt a helyi önkormányzat segítségével, immár pedig a város támogatásával üzemel. Idén ismét színvonalas koncertekkel és programokkal várják a közönséget.

Fellép majd Rúzsa Magdi, Beton.Hofi, Krúbi, a Vad Fruttik és Majka is. Mellettük érkezik Korda György és Balázs Klári, akik valószínűleg egy reptérre varázsolnak minket. Mellettük jelen lesz a helyi illetőségű Sub Bass Monster, aki itt jubilál majd, de fellép majd Hobo és a Pogány Induló is, ilyen széles programkínálatból pedig biztosan minden korosztály ki tudja majd választani a kedvenc előadóját.

A Gyárkert első koncertnapján megnyitotta kapuit Veszprém legszínesebb helyszíne a BLOKK Art&Design, egy színes és kreatív közösségi helyszín. A struktúrát tengeri konténerekből hozták létre, mely két fő funkcióval rendelkezik. Egyrészt egy fenntarthatóság-fókuszú kiállítótér és egy kreatív workshop tér. A kiállítások és a workshopok szervezésekor is fontos szempont a fenntartható szemlélet és hogy a hulladék is lehetséges alapanyag lehet az alkotás folyamata során.

Emellett a BLOKK kiváló lehetőség a helyi művészeknek a bemutatkozásra, nekünk pedig az alkotásaik megismerésére. A tartalmas nap végén pedig méltó lezárást nyújtanak a Gyárkert koncertjei. A rendezvények során idén is igyekszenek csökkenteni az ökológiai lábnyomukat, erre szolgál a repohár rendszer és a hulladék minimalizálás is. Emellett a hely készpénzmentes, a tavalyihoz hasonlóan pedig ismét széles gasztronómiai kínálattal jelentkeznek.

Kiemelt kép: Színes események helyszíne lesz a veszprémi Gyárkert (Fotó: veszpreminfo.hu)