Idén július 14. és 23. között a Debreceni Egyetem zeneművészeti kara ismét megrendezi az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját, melyre tizenkilenc nemzet kétszáz fiatal tehetsége jelentkezett.
Váradi Judit, az akadémia művészeti igazgatója elmondta, hogy a nyári akadémia olyan Európában egyedülálló mesterkurzus, amely minden zenei hangszerre kiterjed, és amelyet öt országból érkező neves művésztanárok tartanak. Hozzátette, a hangszeres képzések mellett ugyancsak egyedülálló a mozdulat zeneisége elnevezésű mesterkurzus, amit Dezső Virág tart. Bartha Elek a Debreceni Egyetem rektor helyettese a sorra kerülő rendezvény nemzetközi beágyazottságát emelte ki, amit jól jelez, hogy az európai országok mellett Japánból, Kínából, Izraelből, Kolumbiából, Chiléből és az Amerikai Egyesült Államokból is jelentkeztek hallgatók a kurzusra.
Az akadémiához kapcsolódóan Zenés esték a Nagyerdőn címmel rendeznek hangversenysorozatot a zeneművészeti kar Liszt Ferenc termében: egyebek mellett lesz fuvola és rézfúvós gála, ének és hegedű gála, gordonka gála, szaxofon és ütőhangszeres gála, fafúvós gála és zongora gála. Emellett Petrovics Emil emlékére kortárs zenei énekversenyt is rendeznek, a kurzus pedig ezúttal is a hallgatókból összeálló Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar hangversenyével zárul, amelyet Debrecen után Pécsett és Budapesten is bemutatnak. A zenekar karmesterét, Vásáry Tamást külön köszöntik 89. születésnapja alkalmából.
Kiemelt kép: Pillanatkép a tavalyi nyári akadémiáról (Fotó: Debreceni Egyetem)