Május 25-én, gyereknap előtt egésznapos programsorozattal készül a kicsiknek, fiataloknak és persze szüleiknek a Magyar Színház. Szombaton 10 és 18 óra között a valódi mellett megismerkedhetnek az érdeklődők a digitális színházzal, ismét ki lehet próbálni, milyen repülni az utca felett, de a mesefelolvások, kulisszajárások és klasszikus kézműves programok sem maradnak el. A Gyerekfesztivál 500 Ft-os belépő ellenében látogatható, ám azok, akiknek a Tündér Lala május 25-i előadásaira szóló színházjegye van, ingyenesen részt vehetnek bármelyik programon.
Különleges produkcióval készül a Magyar Színház társulata, Fabók Marcsi Bábszínháza, valamint a nap zárásaként koncertet ad Kárász Eszter és az Eszterlánc Mesezenekar. Emellett az érdeklődők szó szerint ízelítőt kaphatnak a teátrum egyik jövőre érkező újdonságából, Miro Gavran Fagyi című kortárs drámájából. A Magyar Színház Gyerekfesztiváljának részletes programját ide kattintva böngészhetitek át.
Kiemelt kép: Pesti Magyar Színház