Július 3. és 7. között 8-12 éveseknek szervez zenetábort a Concerto Budapest saját zenészeivel a Concerto Zeneházban.
Az idén hetedik alkalommal megszervezésre kerülő Zeneházikó napközis táborba azokat a zene iránt érdeklődő, 8-12 éves gyerekeket várják, akik szeretnék megismerni a hangszereket, kipróbálni őket, szívesen részt vennének egy koncerten, ahol ők lehetnek a karmester, kíváncsiak, hány napig tart megírni egy szimfóniát és akiket felvillanyoz a zene élménye. A Concerto Budapest zenekar muzsikusai, zenepedagógusai segítségével színvonalas, szórakoztató elfoglaltságot kínál a zenét tanuló gyermekek számára, de olyanok jelentkezését is várjuk, akik most szeretnének hangszert választani maguknak. A foglalkozások résztvevői improvizációra, zenei kreativitásra épülő tevékenység közben fedezhetik fel képességeiket, élvezhetik a „zenecsinálás” örömét. És mindezek mellet a legfontosabb, hogy a zenekar közösségének részeként, megismerhetik a zene születésének csodáját és ezt meg is oszthatják hozzátartozóikkal az utolsó napon zajló bemutatón.
Délelőttönként egy adott hangszercsoport kerül a fókuszba: ütősök, fafúvósok, rézfúvós hangszerek, vonósok, valamint a hárfa, zongora, és az érdekesebb, vagy ritkább hangszerek. A zenészek nem csak megszólaltatják a hangszereket, hanem játékos módon részletesen el is magyarázzák, mi, miért és hogyan működik, esetleg milyen érdekesség fűződik hozzájuk, milyen történelmi hátterük van – és természetesen ki is lehet próbálni a bemutatott hangszereket. A táborozók az egész zenekar működésével megismerkedhetnek: a Zeneházi felfedező túrákon bekukkanthatnak a próbatermekbe, a kottatárba, a hangszertárba. A fentieken felül: tánccal, énekkel, kerti játékokkal, társasjátékozással is kiegészítik a zenei programokat. A csúcspontot a pénteki táborzáró koncert jelenti: itt mutathatják be a táborlakók, mit tanultak.
Jelentkezni június 25-ig, az alábbi űrlap kitöltésével lehetséges. További információért a regisztracio@concertobudapest.hu címen lehet érdeklődni.
Kiemelt kép: Zeneházikó (Fotó: Concerto Budapest)