Augusztus 5. és 7. között rendezik meg idén az Alba Regia Fesztet Székesfehérváron: az ingyenes koncertsorozat péntektől vasárnapig nemcsak a programsorozat látogatóinak, hanem a belvárosban sétálóknak is feledhetetlen zenei élményt fog nyújtani.

A Bartók Béla téren felállított szabadtéri színpadon a hazai jazz, fusion és funk-soul szcéna legnépszerűbb együttesei, előadói lépnek fel. A fesztivált a 30. jubileumát ünneplő Fusio Group nyitja meg pénteken 18 órakor, őket a Szabó-Gyányi Kvintett követi Kovács Kornéllal kiegészülve, majd 21 órától az Oláh Dezső Trió és Vörös Janka adnak koncertet. Szombaton az ifj. Egri János kvartet, a Subtones és a Stinky Bugs Koszi Jankával és Méhes Adriánnal lesznek a színpadon; vasárnap pedig a Coltrane Legacy, az Orbay Lilla quartet és a Vörös Tamás Project zenélnek. Az ismert zenészek felvonultatása mellett a fesztivál szervezői fellépési lehetőséget adnak a fiatal tehetségek számára is: a koncertek átállási idejében a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékének legtehetségesebb hallgatói zenélnek a gyülekező tömegnek, és az arra sétálóknak.

„Az Alba Regia Feszt egyik küldetése, hogy a magas szintű zenészeket és a fiatal tehetségeket támogassa. Fontos, hogy mindenkit szeretnénk megszólítani, nem csak egy szűk réteget. Megmutatjuk, hogy az igényes zene is befogadható és szórakoztató. Mivel a város főterén tartott koncertek mindig ingyenesek, nem csak a fesztiválra érkezők, hanem mindenki, aki arra jár részesül az élményben” – mondta el Mits Gergő, az esemény egyik főszervezője, a Kodolányi János Egyetem tanszékvezetője. A szabadtéri koncertek ingyenesen, regisztráció nélkül látogathatóak.

Kiemelt kép: Subtones zenekar (Fotó: Alba Regia Feszt)