A Fővárosi Nagycirkusz mindig is kiemelt figyelmet fordított az iskolás gyerekek helyes és hatékony nevelésére, ezért Kitűnő Tanuló Programjuk keretében évek óta lehetőséget biztosítanak nyári műsoraik ingyenes megtekintésére. Nincs ez másként idén sem, ráadásul a programhoz az ország területén működő utazócirkuszok is csatlakoztak, a MÁV-START Zrt. pedig jelentős kedvezménnyekkel járul hozzá az utazáshoz.
Azoknak az általános iskolás diákoknak, akik kitűnő eredménnyel zárták a tanévet, a Fővárosi Nagycirkusz ingyenes belépőjegyet biztosít nyári előadásainak valamelyikére. A hagyomány 2016 óta létezik, idén is több ezer gondviselő kapta kézhez a Kitűnő Tanuló Program kupont, amely a visszajelzések szerint minden évben nagy sikert aratott a családok körében. A szülők személyesen a Fővárosi Nagycirkusz jegypénztárában vagy online válthatják be a kuponokat, amelynek feltétele, hogy a belépésnél bemutassák a cirkuszi belépő kupont, a kitűnő tanuló diákigazolványát és bizonyítványát vagy annak másolatát.
Ugyanakkor vidékről is megéri Budapestre utazni, ugyanis a MÁV-START Zrt. minden kitűnő tanuló diáknak 90% utazási kedvezményt biztosít, 1 fő kísérője pedig 50%-os jeggyel utazhat. A kedvezmény igénybevételéhez a Budapestre utazáshoz fel kell mutatniuk a cirkuszi belépő kuponjaikat. Ahhoz, hogy a visszaúton is igénybe vehessék az utazási kedvezményt, le kell pecsételtetni a cirkuszi belépőjegyeket a Fővárosi Nagycirkusz információs pultjánál. A kedvezmény csak Budapestre, a Fővárosi Nagycirkusz előadására történő utazás esetén érvényes. A kuponokat legkésőbb szeptember 18-ig válthatják be a Fővárosi Nagycirkuszban vagy a programban részt vevő utazócirkuszok pénztáraiban.
Kiemelt kép: Pillanatkép a RAIN – Esőcirkusz előadásból (Fotó: Fővárosi Nagycirkusz)