Március 10-én 23 óra 30 perctől követhetjük élőben a 96. Oscar-gálát, a közvetítés első fél órájában a vörös szőnyegre lépő esélyesek és vendégek vonulását kísérhetjük figyelemmel, míg maga a díjátadó éjfélkor veszi kezdetét. Az egész világot izgalomban tartó eseményt Magyarországon a Disney+ jóvoltából láthatjuk.
1929 óta osztják ki az Amerikai Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díját, amelyet a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) ad ki, idén összesen 23 kategóriában. Ezek jelöltjei az előző évben bemutatott filmek alkotói közül kerülnek ki, akikre a tagok a legnagyobb titoktartás mellett szavazhatnak. A díjátadóra Los Angelesben kerül sor, több száz televíziós csatorna közvetíti, ahogyan a sztárok bevonulnak a Dolby Színházba a leghíresebb divattervezők ruhakölteményeit viselve. 2024-ben az Emmy-díjas talkshow műsorvezető és producer, Jimmy Kimmel lesz a show házigazdája, immáron negyedik alkalommal. A gála showrunnere és executive producere Raj Kapoor, Molly McNearney és Katy Mullan pedig szintén executive producerek. A televíziós közvetítés rendezője Hamish Hamilton.
Idén Magyarország filmalkotással nincs ugyan versenyben, de így is szurkolhatunk Mihalek Zsuzsának, aki a Szegény párák (Poor Things) berendezőjeként a best productin design kategóriában érdekelt az esten. A magyar szakember, aki korábban olyan filmekben dolgozott, mint a Csinibaba, a Wreckmeister harmónia, az Argo, illetve az Atomszőke (Atomic Blonde) és a Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy), már megkapta a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadámia (BAFTA) azonos kategóriájú díját Shona Heath-szel és James Price-szal együtt.
Kiemelt kép: Mihalek Zsuzsa (Fotó: kultura.hu)