Március 28-tól ötödik alkalommal indul el a 4K – Kulturális kommunikációs képzés a 10 éves kortársPRos szervezésében.

A kilenc héten át tartó, interaktív kurzus a művészeti piacon kialakult helyzetre igyekszik releváns és azonnal hasznosítható szakmai válaszokat adni. A meghívott előadók mindegyike a művészeti menedzsment különböző területeinek elismert képviselője. A kurzus előadói között szerepel Juhász Dóra, a Müpa PR-vezetője, Szálka Zsuzsa, a Magyar Zene Háza szakmai koordinációért felelős vezetője, Dr. Guld Ádám médiakutató, Pálfai Domonkos és Csizik Balázs, az ONION Creative vezetői, Babanics Írisz, online média szakértő, Várkonyi Judit, a Játékszín sajtófőnöke, Deák Zsuzsanna, a Budapesti Fesztiválzenekar adományozási vezetője, Balogh Máté András, az Art is Business és a kortársPRos alapítója, valamint különböző médiumok kulturális szerkesztői.

A hazai művészeti életben a kommunikációs szakemberek kis száma rendkívül érezhető és egyre inkább foghatóvá válik a hiányuk. A kortársPRos az ország egyetlen összművészeti kommunikációs ügynökségeként évek óta feladatának tekinti, hogy a hiány csökkentésében részt vegyen, emellett arra törekednek, hogy a folyamatosan felhalmozódó tudást átadják a művészeti piac iránt érdeklőknek. A 4K képzést azoknak ajánlják, akik a kultúra világában mozognak és kommunikációs, marketing területeken tevékenykednek, de minden olyan, a kultúra és kommunikációs területek iránt nyitott érdeklődő számára is ajánlott, akik fejleszteni szeretnék a kapcsolati hálójukat, így kerülve közelebb a művészeti világ gondolkodásához.  

A képzésről további információk a kortársPRos oldalán találhatók, valamint jelentkezni is itt lehetséges. 

Kiemelt kép: Dr. Guld Ádám (Fotó: kortársPRos), Várkonyi Judit (Fotó: Falus Kriszta), Balogh Máté András (Fotó: kortársPRos)