A nyár beköszöntével sem ér véget a pezsgés a Nemzeti Táncszínházban! Nyáresti előadások és interaktív programok is várnak minket a Millenáris Parkban július 11. és 19. között. A produkciók között lesz néptánc, tangó, kortárs, de még flamenco is, mindezek kiválóan prezentálják a sokszínűséget, a könnyedséget és a megismételhetetlenséget, amit a programsorozat tükröz a közönségnek.

Az idei TáncParkot a magyar néptánc nyitja, három este is a folklór kerül a középpontba. Először a Magyar Állami Népi Együttes – Hagyományok Háza Körtánc című előadását láthatjuk, mely bemutatja a Kárpát-medence gazdag folklórkincsét és kulturális sokszínűségét. Ezt követően a Duna Művészegyüttes adja elő a Duna fergeteges című darabot, végül pedig a Fitos Dezső Társulat Falu című produkcióját csodálhatjuk, mely a falvak közösségeinek hagyományaiba nyújt betekintést.

Július 14-ei előadás a Sivasakti Kalánanda Táncszínház repertoárjából a magyar-indiai származású Amrita Sher Gilnek állít emléket, aki a 20. század első felének egyik legtragikusabb sorsú és legtitokzatosabb művésze. Kortárs produkciókból sem lesz hiány, az érzetek és az érzelmek összefonódásáról mesél a Feledi János – Feledi Project előadása az Oláh Dezső Quartettel kiegészülve, Esszencia címmel. Július 17-én a Kulcsár Noémi Tellabor a Szentivánéji álom című darabot dolgozza fel, Shakespeare egyik legismertebb vígjátéka a szerelem természetéről mesél, groteszk, humoros és játékos formában.

Július 16-án a FlamenCorazónArte Táncszínház, 18-án pedig az Argentin Tangó Táncszínház előadásain pedig a szenvedélyek viharába keveredhetünk. 19-én a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című előadásában láthatunk legendás csárdásokat, erdélyi és magyar cigánytáncokat, üveges karikázót és legényest is, mely a világ egyik legvirtuózabb férfitánca. A Tácszínház nyári programjának esszenciális része a tánctanítás is, ehhez mérten az előadások után a táncra vágyók is kipróbálhatják a színpadon látottakat.

Rossz idő esetén sem kell aggódnunk az előadások miatt, ugyanis eső esetén a TáncPark produkciói a nagyterembe költöznek.

Kiemelt kép: Idén is lesz TáncPark! (Fotó: nemzetitancszinhaz.hu)