Június 25. és augusztus 28. között összesen húsz különböző programot kínál az idén immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő nyári fesztivál Veresegyházon. A Veres 1 Színház szervezésében megvalósuló rendezvény a színházművészet rendkívül széles palettáját vonultatja fel. Az előadások között lesz krimi, vígjáték, bohózat, táncjáték és musical, valamint kocsmaária is.

Az idei Mézesvölgyi nyár egy nagyszabású Zorán koncerttel indul június 25-én, majd július 15-én a hazai könnyűzenei élet másik csillaga, Fenyő Miklós lép fel a Fenyő Gyöngye zenekarral, a Csacska Macska vokállal és a táncos lábú Jampi Angyalokkal. Augusztus 13-án pedig Rost Andrea fiatalságának meghatározó slágereit adja elő a Hot Jazz Banddel közös koncertjén. A világhírű szoprán énekművész Dalok a lányszobámból – Ma éjjel táncolnék című koncertsorozatával, tavaly nyáron debütált a szentendrei MűvészetMalomban. Csodálatos hangján filmzenék, táncdalok és musicalrészletek csendülnek majd fel, de Karády Katalin, Marylin Monroe és Marlene Dietrich alakja is megidézésre kerül.

A színház szerelmesei pedig olyan fantasztikus előadásokat láthatnak, mint Berg Judit ifjúsági bestselleréből készült Rumini című táncjáték az Inversedance társulat előadásában. Továbbá ugyancsak az ifjúsági korosztályt szólítja meg a Pannon Várszínház népszerű musicalje, A Pál utcai fiúk, ami július 6-án érkezik a Mézesvölgyi színpadra. A Molnár Ferenc regénye alapján, Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián által színpadra alkalmazott zenés előadás főbb szerepeiben Szelle Dáviddal, Szente Árpád Csabával, valamint Zayzon Csabával találkozhat a közönség. Július 25-én este Csukás István klasszikusa, a Süsü, a sárkány kalandjai című előadást tekinthető meg Bergendy István zenéjével, a Hadart Színház előadásában. Emellett a fesztivál keretében a Veres 1 Színház több saját előadása is bemutatása kerül úgy, mint: A padlás, az Oz, a csodák csodája, az Anconai szerelmesek, a Nők az idegösszeomlás szélén, Az Egérfogó, a Pletykafészek, a Ne most, drágám és az 1×3 néha 4.

Kiemelt kép: A Mézesvölgyi Nyár 2022 plakátja (Fotó: Mézesvölgyi Nyár)