Augusztus 19. és 21. között immár 36. alkalommal rendezik meg a Budai Várban a Mesterségek Ünnepét, amely az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja. A díszvendég Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját pedig a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják. Lesz többek között kopjafafaragás, teknő-, fakanál-, szék-, furulya- és kéregedény-készítés, kapuoszlop- és zalai pásztorlegyező-faragás is. Bemutatják a különböző fafaragó díszítő technikákat, az ékrovásos technikát, a spanyolozást, a domború faragást és a karcolozást.

A több mint 800 magyar és közel 150 külföldi kézműves részvételével rendezett fesztiválon nem csak megcsodálni és megvásárolni lehet a népi kézműves portékákat, de a közel száz látványműhelyben megismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák rejtelmeivel, bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence kézműves közösségeink munkájába is. A fesztiválon a legkisebbeket gyerekprogramokkal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.

A koreai kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel: kalligráfiával, templom- és népi festészettel, koreai foltvarrással, pirográfiával, kerámiaművészettel és papírfonással ismerkedhetnek meg a látogatók.  A kézműves programok mellett színpadi produkciókkal is készül a Koreai Kulturális Központ: a nagyszínpadon naponta két alkalommal látványos showműsorral, tradicionális hangszerekkel, magukkal ragadó táncokkal és ritmusokkal varázsolják el a dél-kelet ázsiai ország rajongóit. A divat iránt érdeklődők pedig divatbemutatón csodálhatják meg a szemet gyönyörködtető koreai népviseleteket, a hanbokokat.

Az Állami Ünnepség programsorozat részeként a rendezvény ingyenesen látogatható.

Kiemelt kép: Pillanatkép a 2021-es Mesterségek Ünnepéről (Fotó: Turizmusonline)