Immár 16. alkalommal rendezik meg a Fishing on Orfű fesztivált, június 26. és 29 között, hét helyszínen, százötven zenei programmal. Már a napijegyek is megvásárolhatóak, a bérletek négyötöde pedig el is kelt. Fellép majd a Carson Coma, az Esti Kornél, Krúbi, a Blahalouisiana, Beton.Hofi, illete érkezik az idei Fishing-himnusszal a FOO nagyszínpadon.
A második számú nagyszínpad olyan feltörekvő előadók fellépőhelye lesz, mint a Hűvös, a Raklap, Barkóczi Noémi, a Fiúk, de olyan ismert zenekarok is megfordulnak majd itt, mint a Kiscsillag, a Quimby, a Vad Fruttik és a 30Y. Szerdán a nagysátor a hiphop rajongókat célozza meg, látható lesz Sisi, Bongor és Lil Frakk is.
A nagysátor elsősorban az elektronikus-alternatív zene otthona lesz, előad majd Erik Sumo, az Óperentzia, az Óriás és a Lóci játszik is. Klubhangulatot teremt az Amondó színpadon a Panoráma campingben a The Devil’s Trade, az egy5egy és a Cataflamingo. Ezen túl ugyanezen a helyszínen hajnalig tart majd a mulatság, amelyhez érkezik az Urban Vinyl és a Tesco Disco is.
Érdekes programok várnak a Borfaluban is mindenkit, nyugodtabb produkciók és bulizenekarok is lesznek. A tűzhöz közeli erdei színpad a hagyományokhoz híven komolyzenével indít, de jelentkezik majd a Mesél az erdő című tematikus műsorsáv is, melyben fiatal zeneszerzők működnek közre és mesélnek inspirációikról.
A Víziszínpadon a strandolni vágyókat szórakoztatja majd a Bëlga, a P.A.S.O., Barkóczi Noémi, a Parno Graszt, a 6363 és a Kiscsillag is egy-egy minikoncerttel. A fesztivál 2014 óta minden évben már az elővétel során teltházas lesz, ne maradjatok le idén sem!
Kiemelt kép: 16. alkalommal tér vissza a Fishing on Orfű (Fotó: szallas.hu)

