December 20-án lesz a Szépművészeti Múzeum idei utolsó Múzeum+ estje, melynek középpontjában az adventi időszakhoz híven a karácsony áll majd. A kurátori kerekasztal-beszélgetések, tematikus tárlatvezetések mellett lesz forró tea és mézeskalács festés is.
A Zenecsarnokba érkezik majd a Fine Arts Jazz Group igazi slágerek jazz stílusú feldolgozásaival, Zarándy Ákos ifjú tehetségei pedig Mozartot idézik majd a Kis éji zenével. Emellett hallható lesz a Városminor Kamarakórus adventi koncertje.
Részt vehetünk majd Mácsay Krisztina művészettörténész előadásán a 19. századi művészetről, Impresszionizmuson innen és túl címmel. Lovass Dóra esztéta tart majd tárlatvezetést Lovak a múzeumban témában, illetve Kevély Flóra egyiptológus Anyagok, amelyek kiállták az idő próbáját témakörben. Elmélyülhetünk a Dráma és színház a múzeumban című beszélgetésben Deme Edina művészettörténésszel, és bár azt már tudjuk milyen egy éjszaka a múzeumban, Cser Judit művészettörténész zenés tárlatvezetésével az is kiderül, milyen a Karácsony a múzeumban.
Mindezek mellett A fa motívuma Pieter Bruegheltől Hollán Sándorig és a Renoir – A festő és modelljei című kiállításokhoz is kapcsolódnak majd programok. Lesznek különböző workshopok, kulturális kalandozásokon vehetünk részt a Gasztrocsarnokban és gondoltak a speciális igényű látogatókra is.
Kiemelt kép: Idei utolsó estjéhez érkezett a Múzeum+ (Fotó: szepmuveszeti.hu)

