Nagy Zsolt 2014-ben csatlakozott az akkor tízéves Örkény Színház társulatához, melynek azóta is tagja. Ő játssza például a Tartuffe címszerepét, IV. Henrik fiát a róla szóló előadásban és láthatjuk mindkét Anyám tyúkja című verses színházi esten is. Legújabb bemutatója egy kortárs magyar előadás az Örkény Stúdióban, A lélek legszebb éjszakája, melyet Jászberényi Sándor novelláiból készítettek. A háborús tematikáról, a felmerülő kérdésekről és a társadalmi problémákról beszélgettünk.

A nyílt próbán láttam részleteket az előadásból. Az egyik jelenetben kivetítőn mutatják az arcod egy részét, és teljesen más hatást váltott ki belőlem az, amikor téged néztelek, és mást, amikor csak a kivetítőt.

Tudatosan nyúltunk ehhez a megoldáshoz. A nézők szeme előtt lesz a valóság, az hogy ott ül a széken egy ember, és közben látják mögötte kivetítőn egy másodperces csúszással a valóságnak egy kiragadott és felnagyított szeletét. Ezzel szeretnénk elérni, hogy a nézők elgondolkodjanak azon, mi is a valóság, mi az igaz, és hogy tulajdonképpen szűrőkön keresztül jutnak el hozzánk az információk. A nyílt próbán említette egy néző, hogy őt zavarta, hogy a hang csúszott a szájmozgáshoz képest. Még ha az emberek nem is tudják majd pontosan megfogalmazni, mi zavarta őket, akkor is érzik, hogy valami furcsa. Ha valakiben ez elindít egy gondolatot, az már siker.

Részlet A lélek legszebb éjszakája című előadásból (fotó: Horváth Judit)

Mondtad is, hogy szereted, ha nincs könnyű dolga a nézőnek.

Azt szeretem, ha kimozdítjuk a nézőket a komfortzónából, ha nem tudnak hátradőlni, mert figyelniük, értelmezniük kell, mert nem kapják készen a gondolatokat. Ha beülsz erre az előadásra, elengedem a kezed és arra mész, amerre akarsz, ahhoz a gondolathoz kötődsz, amelyikhez szeretnél. Természetesen nekünk megvan a fejünkben a pontos dramaturgia, ami alapján kijelöljük az irányvonalat, amire felfűztük az eseményeket.

Lesz egy történet, amit másfél órában elmesélünk, ezen belül szabadon mozoghatnak a nézők. Mint ahogy a való életben, tulajdonképpen nem is figyeljük meg, mennyi minden történik velünk egy nap, mennyi gondolatunk születik. Idegesít és szomorúvá tesz, hogy érzéketlenek az emberek, jobban, mint korábban bármikor, nem figyelünk se magunkra, se másokra. Már a saját érzéketlenségünket se vesszük észre, rutinszerű életet élünk, ebben a helyzetben kell nekünk baltával a kézben azt mondani, hogy emberek, stop! Mert ehhez tényleg balta kell.

Részlet A lélek legszebb éjszakája című előadásból (fotó: Horváth Judit)

Igaz történetek ihlették a novellákat, és alapvetően háborús tematikájú, de ezek szerint ez csak táptalaj lesz megannyi kérdésnek.

Nagyon sok minden szóba kerül, magánélet, közélet, és rengeteg társadalmi kérdést körbejárunk, például a prostitúciót, a nők helyzetét abban a világban, ahol a kolonizáló fehér ember azt képzeli, mindenhez joga van. Elhangzanak majd nagy, didaktikus mondatok, de nem félek ezektől. Azt lesz szerintem érdemes megfigyelniük a nézőknek, hogy kik mondják ezeket. Sokan azt hiszik, ha átpörgetik a Facebookot, akkor máris tájékozottak, de nem, és attól hogy elolvastál egy csomó hírt, nem leszel se értelmes, se művelt.

Sokan a Facebookot okolják az elmúlt évek világpolitikai eseményei miatt. Azt mondják, létrejön minden felhasználónál egy személyes buborék, amin belül csak azokról a hírekről értesül, amelyeknek az értékrendjével azonosulni tud, amelyekkel egyetért.

Szelektálja az információt, valóban. Pont ezért törekszem arra, hogy mindenféle emberrel tartsam a kapcsolatot. Az is fontos gondolata az előadásunknak, hogy minden csatornákon keresztül éri el az embereket, és ez a virtuális világ nagyon jól illeszkedik a mi kis személyes történetünkhöz. Maros Dániel, egy fiktív haditudósító magánéleti kálváriája az alap. Lelépett az asszony a gyerekkel, és Maros ezután döntött úgy, hogy visszamegy Afrikába és a Közel-Keletre, elmenekül a problémák elől és szétnyomja magát. De még ezeken a szörnyű, háború sújtotta területeken sem tudja magát szétnyomni az ember, a kurváktól sem azt kapja, amit vár. Egy idő után rájön, hogy felesleges picsognia, inkább örülnie kellene, hogy a családja biztonságban van Európa közepén. Ha visszamenne, akkor pedig ő is biztonságban lenne.

Részlet A lélek legszebb éjszakája című előadásból (fotó: Horváth Judit)

Ismerted korábban a két novelláskötetet?

Nyáron elolvastuk, de én hamarabb találkoztam ezzel az egésszel. Néhány éve Jászberényi Sanyi felhívott, hogy olvassak fel az írásaiból a Tilos Rádióban, így akkor már megismertem a novellái egy részét. Azóta megjelent egy újabb könyve és a két novelláskötetből írt előadást Polgár Csaba, az előadás rendezője és Szabó-Székely Ármin.

Kényes témákról és kérdésekről beszéltél, ezek lesznek előtérben?

Ezek csak kérdések, amik felvetődhetnek, miközben nézed az előadást, aminek az a címe, hogy A lélek legszebb éjszakája. Az egész alapvetően egy mocskos hotelszobában játszódik, amikor egy haditudósító, egy fotóriporter arra vár, hogy valami balhé történjen. Ott tobzódik a négy fal között hetekig, hónapokig, amikor pedig akció van, akkor hozzáér az élethez, ami süt, megperzsel.

Amikor egy ilyen anyaggal foglalkozol, menet közben kidob magából csomó más témát, és benned is olyan gondolatokat, asszociációkat indít el, amik érdekes lehetnek, amik ehhez az egészhez kapcsolódhatnak. Ezért is gondolom a színházat közös ügynek. Nincs olyan, hogy a nagy csodálatos rendező megcsinálja helyetted, természetesen fontos, hogy mit rak le, min fogunk dolgozni, de ezt a színészek aktivitása nélkül nem lehet csinálni.

Ez olyan anyagnak tűnik, ami ahogy érik, tisztul bennetek, úgy fog alakulni.

A színház mindig változik, nincs végleges formája.

Részlet A lélek legszebb éjszakája című előadásból (fotó: Horváth Judit)

Kortárs magyar művet könnyebb vagy nehezebb színpadra vinni, mint egy klasszikus darabot? Nincs plusz nyomás attól, hogy a szerző még él?

Áh, dehogy is! Annyiban könnyebb is kortárs magyar darabot játszani, hogy megkérdezheted a szerzőt, ha vannak fekete foltok, hogy pontosan mire is gondolt. Minden feladat kihívás, és nehéz elkészíteni egy előadást úgy, hogy érvényes legyen és közel tudjunk menni a színházba látogató emberekhez. Nem kiszolgálni szeretném őket, hanem olyan érdekes dolgot mutatni nekik, ami friss, hiteles. Mert ha utálnak egy előadást, nem akarják nézni és nem érdekli őket, akkor azt keményen éreztetik velünk.

A lélek legszebb éjszakájában az az óriási feladat, hogy ezt a bonyolult szerkezetet, ezt a szilánkos, Közel-Keleten játszódó történetet úgy tudjuk bemutatni, hogy ne hagyja nyugodni a nézőt, mégse legyen benne esztétizálás, önsajnálat.

Említetted, hogy szereted kimozdítani a nézőket. Hogyan fogadják azt, amikor kihozzátok őket a komfortzónából? A többség nem inkább azt szereti, ha leül, és két-három órán át nyugalomban végignézhet valamit?

Mindig is kevésbé foglalkoztatott az a színház, ahol a sötétben ücsörgő embereket ostoba masszának tekintik, akik éppen teljesítik a havi kulturprogramot. Az érdekel, hogy aktívan együtt legyünk. Tudom, hogy ott ülsz a nézőtéren, és tudom, mire gondolsz, vagy megpróbálom kitalálni. Számomra mindig könnyebb olyan térben játszani, ahol látom a nézőket. Amikor az Anyám tyúkja 2-ben elkezdem a Dunánál című verset, érzem, ahogy megfeszül a terem, provokálom is a közönséget, akarom, hogy figyeljenek, hiszen nekik mondom.

Az a baj, hogy sokan azt oktatják, játssz úgy, mintha a nézők ott se lennének. De ott vannak. Tulajdonképpen nem is a partnerhez, hanem a partneren keresztül a nézőkhöz beszélsz. Ezt tudnod kell, és innentől kezdve fogsz összetettebben gondolkodni a színházról. Benne vagyunk egy térben, és a színésznek tudnia kell, hogy ő hol áll, tudnia kell magát szerkeszteni ebben a környezetben, eldugni, láthatóvá tenni, kiemelni gesztusokat, megszüntetni erővonalakat. Nem csak arról szól a színészet, hogy tudsz-e sírni vagy sem.

Részlet A lélek legszebb éjszakája című előadásból (fotó: Horváth Judit)

A nyílt próbán az látszott, hogy ez a pár jelenet is megosztotta a közönséget.

Az a legjobb! Nincs olyan, hogy valami mindenkinek egyformán tetszik, az hazugság. A szép, közép, a langymeleg fos, ami derékig ér, kicsit ugyan büdös, de nem fogsz benne fázni és túlélsz. A mainstream, ami nagyon sok embert felszippant, nem érdekel, ha ezt szeretném, akkor nem az Örkényben lennék. Az a jó, ha egy előadás megosztja az embereket, ha beszélgetnek róla, ha utána felmerülnek bennük kérdések.

Ha egy kollégával nem értek egyet valamiben, kérem, hogy mondja el, ő hogyan gondolja másképp, mert lehet, hogy ez fog bennem megváltoztatni valamit, nem a vállveregető, egymást ölelgetős dicsérgetés. Az életben folyamatosan meg kell próbálnunk megérteni, értelmezni a változásokat. Mint a feminizmust, nem olyan egyszerű elengedni a maszkulin hegemóniát, de nem lehet máshogy élni, ugyanarra a helyre kell tenni mindenkit, mert nem nők és férfiak, hanem emberek vannak. Ahogyan az erőseknek is segítenie, védenie kellene a gyengéket, nem kizárni őket. Ezek mentén kellene szerintem működnie a társadalomnak.

Manapság pont nem ezt a gondolatiságot sugallják.

Hamarosan ki kell találnia az emberiségnek, hogy merre megy tovább, mert vagy a technika fog kettő perc alatt odacsapni, vagy a globális felmelegedés és a környezeti katasztrófák fogják nagyon megnevelni az embereket. Egyik politikai rendszer sem képes arra, hogy a születésünktől fogva adott egyenlőtlenségeket csökkentse. Egy gyengébb képességű embert nem lehet versenyhelyzetbe kényszeríteni. A gondolkodásmódon kellene változtatni.

A kis közösségekben, a csapatmunkában hiszek, a társadalom ma már nem lehet piramis alakú. Azokat, akik a csúcson vannak, olyan magasságokból nem érdekli, és nem is érdekelheti, mi van velünk itt lent.

Kiemelt kép: Horváth Judit