Ma ünnepli 70. születésnapját Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-díjas színésznő, a Soproni Petőfi Színház örökös tagja.

Hűvösvölgyi Ildikó Budapesten, 1953. június 9-én született. A Bartók Béla Konzervatórium zongora-ének szakán érettségizett 1971-ben, ezt követően nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Horvai István és Kapás Dezső osztályába, ahol 1975-ben szerzett diplomát prózai színészként. Pályakezdőként egy évig a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. 1976 óta kisebb megszakításokkal a Madách Színház művésznője volt. Tíz évig dolgozott a Magyar Rádióban műsorvezetőként, a Bartók Rádióban pedig a Muzsikáló délután élő adásait vezette. A Madách Színház Tolnay Szalonjában muzsikusokról készült portrésorozatot szerkesztett és vezett, ahol vendége volt többek között Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Szenthelyi Miklós, Tokody Ilona és Gregor József is.

Tanított zenés mesterséget a Shakespeare Színiakadémián, a Magyar Táncművészeti Főiskolán, a Madách Musical Műhelyben, és a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskolában is. Sokoldalú színésznő, prózai szerepei mellett musicalek zenés-táncos darabok főszerepeit alakította. Évekig játszotta Mindlevery szerepét Webber Macskák című musicaljében, de énekelt operát is, Mozart Varázsfuvolájában Papagéna szerepét Szombathelyen. Játszott többek között a Karinthy Színházban, a Pinceszínházban, a Száguldó Orfeum előadásaiban, Ivancsics Ilona és Színtársaival, a Budaörsi Játékszínben, a tatabányai Jászai Mari Színházban, a Turay Ida Színházban és a Soproni Petőfi Színházban is, amelynek örökös tagja. Jelenleg a Turay Ida Színház A vöröslámpás ház, a Segítség, én vagyok a feleségem!, a Bakancslista és a Társasjáték New Yorkban című előadásaiban, valamint a Madách Színház Mary Poppins előadásában látható. 

A Madách Színház Tolnay Szalonjában június 23-án és 24-én a művésznő születésnapja alkalmából zenés időutazásra invitálja a nézőket, az ünnepi műsorban felidézi a pályáját meghatározó musicaleket. Legkedvesebb dalaival, egy-egy rövid jelenettel, archív felvételekkel, illetve különleges történetekkel emlékszik vissza a Macskák, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, a Mária Evangéliuma, a Doktor Herz vagy a Mary Poppins előadásokban játszott szerepeire. Beszélgetőtársa és partnere lánya, a szintén színésznő Kisfaludy Zsófia lesz.

Hűvösvölgyi több mint hetven filmben és tévéjátékban szerepelt, legutóbb a 2022-es Az unoka című filmben tűnt fel. Emellett ő kölcsönözte a hangját a Süsü, a sárkány királylányának, valamint Dumbónak. A Magyar Rádió Nívódíját három alkalommal (1978-ban, 1986-ban, 1987-ben) is elnyerte, 1983-ban Állami Ifjúsági Díjjal tüntették ki. 2012. március 15. alkalmával a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adományozták neki, 2015-ben Kossuth-díjat kapott, 2018-ban pedig megkapta a Budapestért díjat.

Kiemelt kép: Hűvösvölgyi Ildikó (Fotó: Madách Színház)