Szeptember 22-én mutatják be Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című romantikus drámáját a Nemzeti Színház Kaszás Attila termében. Az előadást Rátóti Zoltán rendezi.

A történet főszereplője Hektor Berlioz, francia romantikus zeneszerző, aki élete alkonyán keresi fel gyermekkori szerelmét, Dubeoef Estellát és meg akarja szöktetni családja köréből a tisztes nagymamát, akivel fiatalon egymásba szerettek. A találkozás pedig felidézi a kettőjük közötti ifjúkori szenvedélyt, amit később a konvenciókhoz igazodva mélyen eltemettek magukban. Hiszen is Berlioz bevallja az asszonynak, hogy egész életében szerette, és érzelmei a mai napig sem halványultak el. A történet a szerelem kortalanságáról szól, és arról, hogy bármilyen idős is az ember, nagy bátorság kell ahhoz, hogy megélje az érzelmeit.

Az előadás főbb szerepeiben Blaskó Pétert és Udvaros Dorottyát láthatja a közönség, mellettük Tóth Anguszta, Tóth László, Ács Eszter, Szabó Sebestyén László és Csapó Edit lép színpadra. A díszletet Székely László, a jelmezeket Tordai Hajnal tervezte. A dramaturg Kulcsár Edit.

Kiemelt kép: Pillanatkép az olvasópróbáról (Fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)