A Deszkavízió szerkesztőségét érte az a megtiszteltetés, hogy jelen lehet az Országos Színházi Találkozón, így a hét folyamán mindegyik előadásról olvashatjátok rövid ajánlónkat, véleményünket. A szemle ötödik napjának harmadik és egyben utolsó előadása a Pécsi Harmadik Színház Csirkefej című produkciója volt, amelyet Vincze János állított színpadra.

Ez az utolsó mondat kicsit több mint harminc évvel ezelőtt is születhetett volna, hiszen Spiró György drámáját először 1988-ban mutatta be a teátrum, az akkor készült előadás olyan újszerű és izgalmas volt, hogy azonnal megalapozta a társulat elismertségét, szakmai hírnevét. Az alkotócsapat 34 évvel később, 2022-ben vette elő újra Vincze János vezetésével a Kossuth- és József Attila-díjas drámaíró pályájának elején már nagy sikereket hozó színművét, hogy ismét az emberi lét hiánybetegségeiről, a lélektelenségről, a magányról, az öntudathiányról és a szeretetéhségről beszéljenek.

A történet egy külvárosi, bontásra ítélt bérház belső udvarán játszódik, mindösszesen néhány órát felölelve. Srácot három napra kiengedik a nevelőotthonból, így Haverral meglátogatja az apját, ám az nincs otthon, így amíg várakoznak rá, megfogják a szintén ott lakó Vénasszony macskáját és felakasztják. A Vénasszony a piacról hazaérve szólongatja az állatot, csirkefejet hozott neki, ám az már nem válaszol többet a hívásra. Ráeszmélve, hogy a macska elpusztult, elpanaszolja bánatát az udvar összes lakójának, illetve azoknak is, akik ügyes-bajos dolgaikat intézve megfordulnak ott. Az általa indított párbeszédekből pedig olyan mélyen gyökeredző konfliktushelyzetek fakadnak fel, amelyekre egyszerűen nincs józan ésszel felfogható megoldás. A szereplőknek így végül marad a magukkal és egymással szemben tanúsított agresszió.

Jelenetkép a Csirkefej című előadásból (Fotó: Hatházi-Müller Andrea)

A Csirkefej minden egyes szereplője egyaránt bűnös és áldozat: a szebb életről ábrándoznak, ám képtelenek annak megvalósítására, az egymással való mély, tartalmas és valódi kapcsolatokra. A mű nyelvezete – számos káromkodás tarkítja az alapvetően egyszerű közléseket – bemutatása idején éles vitákat váltott ki, ám a nyers szóhasználat, a lecsupaszított beszéd nem öncélú: a szereplők kommunikációképtelenségét tükrözi. Vincze János és Vata Emil olyan miliőt teremt a szereplők köré a szomorú és lepusztult díszletelemekkel, amely még inkább kihangsúlyozza, hogy itt most a társadalom peremére szorult, önmagukban is elszigetelt karaktereket látunk.

Nagyon nehéz a játszók helyzete, ugyanis nincs olyan figura közöttük, akivel szimpatizálni tudna a néző, ahogy egyre jobban megismerjük őket, néha felvillan az együttérzés szikrája, ám a következő mondatukkal vagy cselekedetükkel azonnal szétzúzzák azt az apró pozitív érzelemcsírát is. Hatalmasat dolgozik mindenki a színpadon, hogy ebben a magukra vett nihilben is megtartsák a közönség figyelmét. Ki kell emelni Bacskó Tünde (Vénasszony), László Csaba (Apa) és Tatai Gergő (Srác) szerepformálását, ők hárman tényleg igazán mélyre merülnek a kilátástalanság és tehetetlenség mocsarában, amivel elérik, hogy mi magunk is magányosnak és kiüresedettnek érezzük magunkat a színház elhagyásakor.

A Csirkefej nehéz darab, nem azért íródott, hogy mosolyogva emlékezzünk rá, inkább arra motivál, hogy dolgozzunk a saját belső űrűnkkel, és ehhez az első lökést a Pécsi Harmadik Színház társulata tegnap este Kaposváron sokaknak megadta.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Csirkefej című előadásból (Fotó: Hatházi-Müller Andrea)