Április 11-én kerül bemutatásra a Bethlen Téri Színházban Horváth Lili első monodrámája Gergye Krisztián rendezésében, és Zelda Fitzgerald, a híres író, F. Scott Fitgerald tragikus sorsú feleségének életét dolgozza fel, annak is azt a szakaszát, amelyet highlandi elmegyógyintézetben töltött. A zelda színpadi változatának megírása sem mentes a szomorú eseményektől, a darab fordítását a tragikus hirtelenséggel elhunyt egyetemi hallgató, Szebedy Júlia kezdte. Az ő munkáját fejezte most be Zöldi Gergely, aki a Jászai Mari-díjas színművésznőre szabta a szöveget.
„Zelda korának női lázadója volt, aki nem elégedett meg azzal, hogy a férje árnyékában él. Tehetségesen írt, festett, táncolt, de mégis mindig Mrs. Fitzgerald maradt. Ez volt élete egyik legnagyobb tragédiája, miközben hatalmas szerelem volt az övék.” – mesél Horváth Lili Zeldáról, és kiemelte azt is, hogy ez az előadás legalább annyira szól róla is, mint arról, akit megjelenít a színpadon.