Szeptember 12-én megtartották a Ma este megbukunk című bohózat olvasópróbáját a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán. Az előadás érdekessége, hogy a Centrál Színházban 2015 óta nagy sikerrel futó színdarabot Nyíregyházán az eredeti alkotóstáb állítja színpadra október 22-én.
A történet szerint egy amatőr színjátszó csoport nagy fába vágja a fejszéjét: egy klasszikus angol krimit készülnek előadni, Gyilkosság a Haversham kastélyban címmel. A társulatot vezető rendező éltében pedig nagy nap ez a bemutató, hiszen sikerült olyan csapatot verbuválnia, és olyan darabot találnia, hogy a szereposztás végre tökéletes lehet. A költségvetés pedig kivételesen megengedi azt is, hogy rendes díszlete is legyen a produkciónak. Így boldogan és nagy lendülettel vágnak neki az előadás színpadra állításának, csakhogy közben folyamatos és egyre súlyosabb szerencsétlenségek törnek szegény szereplőkre, akik rendületlen bátorsággal küzdenek az elemekkel egy összeomlás felé sodródó előadáson, eltökélve, hogy bármi áron végigjátsszák a darabot, semmi sem állíthatja meg őket…
Az eredetileg Londonban bemutatott bohózat Angliában és Amerikában is elnyerte az év legjobb vígjátékáért járó díjakat, ami leginkább annak köszönhető, hogy a mértani pontossággal szerkesztett virtuóz bohóctréfák, a kaszkadőrmutatványoknak beillő bravúros akciók garantáltan feledhetetlen estével, önfeledt, rendkívül intenzív szórakozással teszik boldogabb emberekké a kikapcsolódásra vágyókat. A nyíregyházi előadást Horváth Illés állítja színpadra olyan nagyszerű színészek közreműködésével, mint Dézsi Darinka, Kuthy Patrícia, Gulácsi Tamás, Gyulyás Attila, Nagyidai Gergő, Rák Zoltán, Tóth Zolka és nem utolsó sorban Gyuris Tibor.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Ma este megbukunk című előadás próbáiról (Fotó: Móricz Zsigmond Színház)