Ma ünnepli 55. születésnapját Horváth Csaba rendező-koreográfus, a Forte Társulat alapítója.
Horváth Csaba 1968. november 19-én született Veszprémben. A Táncművészeti Főiskola elvégzése után a Honvéd Együttesben kezdte el profi karrierjét szólistaként, majd csatlakozott előbb a Tranzdanz, majd a Sámán Színházhoz. 1999 és 2006 között a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője, majd két évig a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tánctagozatának vezetője volt. 2006-ban alapította meg a Forte(danse) Társulatot, amelynek azóta is művészeti vezetője.
2005-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetem koreográfus szakát, de már a 90-es évektől aktívan alkotott. A Tűzugrás vagy a Szarvashajnal is az ő kezei közül került ki, de koreografálta Bartók Béla: A csodálatos mandarin című darabját is. Nem állt meg az országhatárnál, külföldön is aktívan tevékenykedett, többek között Min Tanakával, a világhírű japán butohmesterrel is együtt dolgozott a Cédrus című előadásban, de láthatóak voltak darabjai Bostonban, Osloban vagy Philadephiában is.
A tanítás karrierjének szerves része, rendszeres vendégelőadó volt a világ számos pontján, de 2009 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója is. Alkotásait itthon és külföldön is jutalmazták, 2001-ben Harangozó Gyula-díjjal, 2006-ban Hevesi Sándor-díjjal tüntették ki.
Kiemelt kép: Horváth Csaba (Fotó: Dusa Gábor, Forrás: papageno.hu)