Több mint félezer programot, köztük színházi előadásokat, irodalmi eseményeket, képzőművészeti és családi rendezvényeket, koncerteket kínál a 16. Ördögkatlan fesztivál, amely augusztus 1. és 5. között várja az érdeklődőket.

Az Ördögkatlan fesztivált idén a baranyai Nagyharsányban, az ahhoz közeli szoborparkban, Beremenden, a palkonyai Mokos Pincészetnél és a Kisharsányhoz tartozó Vylian szőlőbirtokon tartják meg. Habár a rendezvény programsora az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan formálódott, a szervezőknek továbbra is szándéka, hogy a legtöbb eseménnyel tisztelegjenek az alapító Cseh Tamás szelleme, munkássága előtt. Az Árokpart Bár továbbra is teret ad a fiatal zenekaroknak, idén négy ukrán zenekar is fellép a fesztiválon, valamint ukrán kézműves foglalkozással, táncházzal és énektanítással is várják az érdeklődőket. A kiemelt programok között helyet kaptak a fiatal színházak produkciói, az irodalmi események és a néphagyomány köré épülő rendezvények, ugyanakkor egy „indián rezervátum” is várja majd a látogatókat. Díszvendégként több produkcióval is érkezik a Jurányi Ház és Másik János, az egyik legizgalmasabb, legsokoldalúbb, virtuóz magyar zenész és előadó, továbbá a Magyar Zene Háza, amely a nagyharsányi református templomban és Beremenden kínál koncerteket, programokat.

Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztálya a Liliomot és a Merlint játssza, Regős Simon és társai a Puszták népét dolgozták fel, Pál András osztálya egy Csikágó-mjuzikelt magyarosított, Fodor Orsi rendezése pedig dokufikciós előadást hoz a Trafóból. Mellettük székesfehérvári fiatalok a legendás Petőfi Rockot idézik meg, a pécsi OSZIP diákjai Kohlhaasról és két Koreáról mesélnek, kaposvári színészhallgatók pedig Arany Jánossal és Shakespeare-rel érkeznek. Az irodalmi kínálat részeként olyan szerzőkkel találkozhatunk, mint Háy János, Bódis Kriszta, Visky András, Csáki Judit, Csuja Imre, Nádasdy Ádám, Krusovszky Dénes, Tóth Krisztina, Boldizsár Ildikó, Szabó T. Anna és Dragomán György. A néphagyomány a Folkligetben, a Folkudvarban és utcai táncházakban jelenik majd meg: Paár Julcsi éneke, a Sárarany muzsikája, a Ziránó színházi előadásai, ékszerkészítés és lélekmadár-faragás, kosárfonás és nemezkészítés, népi játszótér és kékfestő-kiállítás, meseszó szórakoztatja majd a katlanozókat. Mindezek mellett lesz mezítlábas éjszakai szerenád és régészkedés a Nemzeti Múzeum munkatársaival, workshopot tart Tim Carroll és Alexis Milligan, továbbá fellép – Cseh Tamás dalait is énekelve – a Csaknekedkislány és a Balaton, Lovasi András és Beck Zoli.

Kiemelt kép: Pillanatkép a 2021-es Ördögkatlan fesztiválról (Fotó: Csodalatos Magyarország)