Holnap 18 órától nyílt próbára várja közönségét a Radnóti Színház: az érdeklődők a legújabb bemutatójuk, A pelikán próbafolyamatába nyerhetnek betekintést.
Május 10-én debütál August Strindberg A pelikán című drámája a Nagymező utcai teátrumban, Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei alapítója és vezetője rendezésében. A darab egy diszfunkcionális család életét boncolgatja: ma divatos kifejezéssel abuzív szülőnek neveznénk az anyát, aki mindenkit manipulál maga körül, és közben saját magát tünteti fel áldozatként. Halálra gyötri férjét, fizikailag és érzelmileg is bántalmazza a gyerekeit, kijátssza őket egymás ellen. Az apa halála után a – már felnőtt – gyerekek szembesülnek az igazsággal, és nem hajlandóak tovább hazugságban élni, ezért végzetes lépésre szánják el magukat.
Az előadást Tóth Ildikó, Sodró Eliza, Major Erik és vendégművészként Bányai Kelemen Barna, a Katona József Színház színművésze játssza, a nézők velük találkozhatnak a holnapi nyílt próbán. Az egyórás programon való részvétel ingyenes, ám regisztrációhoz kötött.
Kiemelt kép: A pelikán alkotócsapata (Fotó: Radnóti Színház)