Ismét a Nemzeti Színház ad otthon a Versünnep döntőjének, amelyre holnap, a magyar kötlszet napján kerül majd sor.
Az idei „Reszket a lelkem, mert eszembe jutottál” alcímmel megrendezett Versünnep 2023 versmondó versenyének nyilvános elődöntőjét április 3-án és 4-én tartották a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában. Az innen továbbjutott versenyzők április 11-én, a magyar költészet napján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán megrendezett döntő keretében mérik majd össze tudásukat. A versenyre harminc hivatásos előadóművész jelentkezett ebben az évben a Kárpát-medencéből, határon innen és túlról, a döntőbe öten versmondással, négyen versmegzenésítéssel, ketten képzőművészeti alkotással jutottak tovább. A döntőbe jutott előadó és képzőművészek az idén évfordulós szerzők – Petőfi Sándor, Madách Imre, Szendrey Júlia és Kormos István – művei mellett kortárs költők – Szabó T. Anna, Dubrovay László, Dankó Richárd és Füzesi Magda – verseit adják majd elő a végső megmérettetésen.
A zsűri tagja Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, Csomor Csilla színművész, Erős Kinga, kritikus, szerkesztő, Kolti Helga színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke, Méhes László, Jászai Mari-díjas színművész, tanár, rendező, Neumann Balázs zongoraművész, zeneszerző, a Versünnep 2022 fődíjasa és Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész.
A Versünnep döntője nyilvános és ingyenes, a részvétel azonban regisztrációhoz kötött, amelyet a rendezvény honlapján keresztül lehet megtenni. Arra is van mód, hogy az érdeklődők online kísérjék figyelemmel a döntőt a Versünnep közösségi oldalán keresztül.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Versünnep 2023 elődöntőjéről (Fotó: Kovács Milán)