Mint ahogyan korábban hírt adtunk róla, holnap veszi kezdetét a Nemzeti Filmintézet rendezésében az V. Budapesti Klasszikus Film Maraton, ahol közel egy hét alatt mintegy száz filmet láthat a közönség.
A Budapesti Klasszikus Film Maraton 2017 óta Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválja, ahol több fővárosi helyszínen, tematikus blokkokban, sztárvendégek jelenlétében láthat frissen restaurált klasszikus filmeket a közönség. A budapestiek nagy örömére a Szent István Bazilika előtti tér több estén át ingyenes szabadtéri mozivá alakul. Az idei fesztivál alaptémája Hollywood közép-európai gyökerei lesznek, ennek értelmében hazai kötődésű, de az álomgyárban maradandót alkotó filmesek kerülnek a középpontba. Többek között Adolph Zukor, William Fox, Kertész Mihály, Bánky Vilma, Lugosi Béla, Rózsa Miklós, Trauner Sándor vagy Billy Wilder munkásságához kerülhetünk közelebb. Az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi mozi, a Budapesti Francia Intézet, a Corvin mozi és a Bazilika előtti téren olyan filmek kerülnek vetítésre, mint például A vád tanúja, a Casablanca, a Dalolva szép az élet, a Dögkeselyű, a Grimm-mesét alapjaiban kifordító Hófehér, az azóta nálunk a Centrál Színházban látható azonos című színdarab eredetije, a Legénylakás, a Macskafogó, a Szárnyas fejvadász, a Szelíd motorosok vagy a Van, aki forrón szereti.

Jelenetkép Az oroszlán ugrani készül című filmből (Fotó: Nemzeti FIlmarchívum)
A szervezők a Bujtor István-rajongóknak is igazi különlegességgel készültek: bár az 1980-as években vált igazán híressé Ötvös Csöpi szerepében, a bátor és ügyes, mindent legyőző akcióhős figuráját a Budapesti Klasszikus Film Maratonon is látható első magyar kémfilmben, Az oroszlán ugrani készül című alkotásban keltette életre először a 80 éve született színész. A film felújított változatát a fesztiválon láthatja először a közönség. Révész György alkotása bevallottan a James Bond-filmek paródiája, amelyben a Bujtor István által alakított magyar titkos ügynök, Menő Fej, a jugoszláv rendőrség oldalán száll szembe egy nácikból álló bűnözőcsoporttal, hogy megszerezze a Dubrovnik közelében, egy sziklában elrejtett tömeggyilkos ampullát. A szereposztás igazi különlegessége, hogy Psota Irén brillírozik a főgonosz szadista Helgaként, illetve Ajtay Andor, Szendrő József és Dajka Margit mellett a kor olyan sztárjai is feltűnnek, mint a teljes Illés zenekar vagy Medveczky Ilona, sőt még a többszörös olimpiai- és Európa-bajnok ökölvívó, Papp László is felbukkan a filmben.
A magyar filmtörténeti program keretében emlékeznek meg a 100 éve született Szécsényi Ferencről és Pécsi Sándorról, a 120 éve született Eiben Istvánról és Latabár Kálmánról, a 150 éve született a magyar filmgyártás úttörőjének számító Janovics Jenőről, vagy éppen a 65 évvel ezelőtt megalapított Pannonia Filmstúdióról.
A részletes program a Nemzeti Filmintézet honlapján olvasható.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Casablanca című filmből (Fotó: Nemzeti Filmintézet)