„Hogyan lehet élni és létezni ebben a világban?” – Interjú Mikola Gergővel

Február elején mutatták be a tatabányai Jászai Mari Színházban Gogol legismertebb komédiáját, A revizort. A címszereplőt – pontosabban azt, akit annak vélnek – Mikola Gergő alakítja, aki 2016 óta tagja a teátrum társulatának. Gergővel nem sokkal a bemutató után beszélgettünk a szerep és a különleges rendezői koncepcióval készült előadás kapcsán, de szóba került többek között a Közelllenség című darab is, valamint az, hogy milyen párhuzamok vonhatók a két mű között.  

Túl vagytok a premieren, hogy érzed magad most?

Kimondhatatlanul örülök, hogy sikerült megtartanunk. A koronavírus már két éve jelen van, emiatt sok minden megváltozott a mi életünkben is. Ez a produkció például már több mint egy éve várt arra, hogy találkozhasson a nézőkkel. Még a tavalyi évadban, a lezárások ideje alatt próbáltuk be, és azóta több felújító próbánk is volt, de az az igazság, hogy egy idő után minden darab igényli azt, hogy találkozzon a közönséggel. Ott kerülnek előtérbe a tempók, akkor derül ki, mennyire olvasható az a játék és elképzelés, amit kigondoltunk. Már nagyon vártuk, hogy ez a pillanat elérkezzen. Eredetileg szeptemberben mutattuk volna be, de sajnos rövid idő alatt egymás után két balesetet is szenvedtem, ezért két alkalommal is el kellett tolni a premiert. Szerencsére most már minden rendben, a múltban történt negatív dolgokra igyekszem nem gondolni, inkább annak örülök, hogy túl vagyunk a bemutatón, sőt azóta már másodjára is eljátszhattuk a nézőknek.  A premieren mindenkiben van egy kis lámpaláz, drukk, viszont a második előadáson azt hiszem, hogy helyükre kerültek a plusz energiák és mindannyian sokkal komfortosabban tudtunk játszani.

Egy kicsit kanyarodjunk vissza az időben. A színház előző bemutatójában, a Közellenségben te alakítod Vencelt, aki, mondhatjuk, akaratán kívül, de mégis a tragikus események elindítója.

Igen ez így van. Vidovszky Györggyel, az előadás rendezőjével mi is sokat gondolkodtunk ezen a momentumon. Adná magát, hogy Tronkai Vencel eredendően rossz és meghozza azt a rendeletet, hogy minden utazótól beszedi az adót, de a szövegkönyvben, amit Gyuri hozott, ez nem volt kibontva, nem volt rá egyértelmű utalás, hogy ez valóban így történt. Abba az irányba indultunk el, hogy mi lenne, ha a Honti György kollégám által játszott várnagy légből kapott ötlete lenne Kohlhaas megadóztatása, teszem azt nyerészkedésből, vagy irigységből.  Ebbe a szituációba sodródik bele Vencel a két ficsúr barátjával: és kapva kapnak az alkalmon, hogy zálogként ott tartsák a lovakat. De számukra ez kezdetben nem több egy csínynél, úri mulatságnál. Tréfának indul az egész, ami végül sok ember életét követelő tragédiák sorozatába torkollik.  Vencel ugyan egy negatív figura, de próbáltunk arra törekedni, hogy kicsit összetettebbé, bonyolultabbá tegyük a karakterét. Mindenki az események áldozatává válik.

E tekintetben sok hasonlóságot találhatunk a mostani bemutatóval. Mindkét előadás erősen társadalomkritikus, A revizorban Hlesztakov is egy félreértés, „játék” keretében válik a vélt személlyé, ráadásul ebben a darabban sem találkozunk sok pozitív karakterrel.

Konkrétan nincs benne pozitív figura! (nevet) Ha valamiben össze lehet kapcsolni a két általam játszott figurát, az a bohémság. Tronkai Vencel élvezi a főúri szerepet és életet, ez ugyanúgy megtalálható Hlesztakovban is. Kártyázott, lumpolt, így vesztette el az összes pénzét, ezért lesz az események áldozata, ez esetben olyan eseményeké, amelyek kedvére valók. Hlesztakovban van egy nagyfokú nagyravágyás: ki akar tűnni a többiek közül, ezért kezd el kicsit füllenteni, majd hazudozni és egy ponton túl már el is hiszi azokat a hazugságokat, amiket a polgármester házában, az ebéd után összehord.

Hlesztakov különös főszereplő, mert – a dráma szerinti – első és ötödik felvonásban (az előadást két részben játssza a színház – A szerk.) egyáltalán nincs színen, ráadásul ebben a rendezésben erős fizikai jelenlétet is követel. Jól gondolom, hogy emiatt is fárasztó ez a szerep?

Egyrészt nagyon hálás feladat úgy színpadon lenni, hogy az előadás elején 30 percig csak beszélnek róla, mindenki várja, hogy megérkezzen, kíváncsiak rá – a szereplők és a nézők is. A történetnek két főszereplője van: Hlesztakov és Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, a polgármester (Kardos Róbert – A szerk.). Kettejük folyamatos egymáshoz igazodásáról szól a darab, amire rácsatlakoznak a városka lakói, akik a félreértés miatt szintén meg akarnak felelni Hlesztakovnak. Robival pont beszéltük is, hogy az első felvonás az övé, a második, harmadik és negyedik felvonásban rajtam van a sor, az ötödikben pedig visszaveszi a gyeplőt. Nagy felelősség ez, amit meg kell ugrani, persze ott vannak mellettünk a többiek, akik sokat segítenek. A másik, amit mondtál, hogy valóban megterhelő fizikailag is. Szerintem remek ötlet volt díszletnek a légypapír, és nem csak azért, mert váratlan és meglepő a színpadkép, ami a nézőket fogadja, amikor szétnyílik a függöny. Ez egy olyan rendezői gondolat volt, amit megpróbáltunk úgy végig vinni – remélem, sikerrel -, hogy az ne legyen öncélú, és ne csak ez váljon hangsúlyossá, hanem ettől függetlenül a szerepek is működjenek.  Tény, hogy roppant nehéz közlekedni a díszletben, emiatt kap egy furcsa elrajzoltságot is a mi előadásunk. A karaktereket groteszké és sok esetben komikussá teszi akár egy egyszerű mozdultsor végrehajtása is. Felmerülhet a kérdés vajon, hogyan lehet élni és létezni ebben a világban?

Nekem a szimbolikán túl az is eszembe jutott a díszlet kapcsán, hogy a beleragadások miatti hangok a nézőt és a színészt is mintha igyekeznének kellemetlen helyzetbe hozni.

Ez valóban nem egy megszokott dolog, emiatt az elején valóban kizökkentheti a komfortzónájából a közönséget – és persze, minket is kizökkentett a próbák elején.  Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy kell pár perc, mire a nézők megszokják, de a kezdeti zavar után elfogadják ezt a játékszabályt. Színészileg is nehéz, mert ezeknek a recsegéseknek van egy akusztikus hatása, amire folyamatosan oda kell figyelni. Komoly koreográfiát igényel, hogy ezek a hangok ne zavarják a szöveget és annak az érthetőségét.

Fehér Balázs Benő, a rendező bátran nyúlt az alapanyaghoz, nem csak látványvilágában, hanem a szöveg terén is aktualizálta, modernizálta azt. Mennyire áll hozzád közel az ő koncepciója?

Mi is az olvasópróbán találkozunk először a szöveggel, jót derültünk rajta. Szellemes lett az átírás, és meg merem kockáztatni, hogy rá is fért ez a fajta frissítés a darabra. A gerincén egyáltalán nem történt változás, inkább csak közelebb hoztuk korban. Egy elvont térben vagyunk ugyan, de azt hiszem, nyugodtan állíthatom, hogy a 21. században is találhatunk ilyen helyeket, településeket vagy kerületeket. Sajnos a korrupció egy örök dolog. Úgy gondolom a nézők számára is olvashatóbbá, értelmezhetőbbé, könnyebben befogadhatóvá vált a történet az új példánynak köszönhetően.

A következő bemutatóra még ebben a hónapban, februárban kerül sor. Az Illatszertárban Kádár urat alakítod, mesélnél egy kicsit a darabról?

A jövő héten lesz a főpróbahetünk, akkor áll majd össze a produkció. Éppen ezért nem szeretek túl sokat elárulni előre, hiszen még sok minden változhat, finomodhat, amikor beköltöztünk a próbateremből a nagyszínpadra. Bár a próbafolyamat alatt is voltak megbetegedések, azt tudom mondani, hogy jól állunk: egy nagyon klassz és szórakoztató előadás várja majd a nézőket.

Kiemelt kép: Mikola Gergő (Fotó: Prokl Violetta/tatabányai Jászai Mari Színház)