Márciusban érkezik magyarul a 21. Század Kiadónak köszönhetően Véronique Mougin Ahol a tű átfér című kötete Tótfalusi Ágnes fordításában. 

„Ahol a tű átfér, átfér a fonál is” – tartja a francia közmondás, ami nagyjából annyit tesz, hogy az alma nem esik messze a fájától. A cím sejteti, hogy Tomi egyszer majd szabó apja nyomdokaiba lép. Pedig a regény elején a dolog még nem így áll. A tizennégy éves fiú egyenesen gyűlöli apja szakmáját: vízvezeték-szerelőnek készül. Az unalmas férfiöltönyöknél sokkal jobban izgatják a szép lányok, az indiánregények, a filmek. Tomi nyughatatlan, nehezen kezelhető gyerek, sosem csinálja azt, amit kérnek tőle. A bar micvóján tudja meg, hogy anyja csak nevelőanyja, később azt is, hogy vér szerinti anyja születésekor meghalt. Onnantól kezdve, mintha még jobban meg akarná gyűlöltetni magát „áruló” apjával és „hamis” anyjával. Már ennyi is pont elég lenne egy érzékeny lelkű, lázadó kamaszfiúnak, de akkor a háború még jobban beleszól a sorsába.

Tomi valóban kezelhetetlen, hiszen amikor apja munkaszolgálatra megy, eladja vasalóit, hogy cukrot és mozijegyet vehessen az árukból. Szinte fel sem fogja, mekkora tragédia készülődik. Amikor a családot deportálják, apa és fiú elszakad a többiektől: Gabitól és Tomi anyjától. A fiú egy kamasz kegyetlen őszinteségével írja le a tábori körülményeket, és azt, micsoda kreativitásra van szükség a túléléshez. Apja például szabónak jelentkezik, amikor varrni tudó embereket keresnek. Tomi konstatálja, hogy ő mennyivel jobb körülmények között dolgozhat a szabóműhelyben, ezért amikor az SS-ek legközelebb varrni tudó emberek után kutatnak, felteszi a kezét. Ugyan az apja visszarántja karját, mondván, nem tud varrni, felejtse el ezt az őrültséget, ő mégis szerét ejti, hogy felvegyék a varrodába. Onnantól kezdve megváltozik az élete.

A szabályokat mindig felrúgó, lázadó személyisége pedig megtalálja az utat a túléléshez. A felszabadulás után más ember lesz. Egy ember, akinek rémálmai elűzéséhez a megszállott munkára, szenvedélyes varrásra van szüksége. Egy deportált, akinek a lelke ugyan félig a lágerben maradt, de mégis az haute couture tündöklő csillaga lesz, és Brigitte Bardot-nak, Édith Piafnak tervez ruhát, sőt Grace hercegnő kosztümkabátját, John Lennon esküvői öltönyét és Pompidou asszony, a First Lady ruháját is ő tervezi. Hosszút út vezet ugyan a Champs Elysée fényes szalonjáig, melyet Antoine úrral vezet később, de Tomi eltökélten dolgozik a sikerért. És közben mindenkit megbecsül, aki lelkileg, szellemileg támogatja: Marcelt, akit pótapjaként szeret, és akinek varrodájában fotókkal, élettörténetekkel teletűzdelt „zsenifal” mutatja be, hogyan tudtak emberek a semmiből a legnagyobb dolgokat létrehozni.

A kötet vége tehát divattörténeti kalandozás is, sőt annál sokkal több. Egyfajta óda a szépségről, a textilek, szabások, színek tökéletes találkozásáról, melyben a test egy istennő szobrává nemesedik, a nők személyisége pedig mutathatja valódi karakterét, és kitörhet a régebbi korok fűzőként szorító béklyóiból. A Lanvin, Dior, Belanciaga stb. tervezőkről szóló himnikus részek szinte elandalítják az olvasót, és rádöbbentik, hogy a ruhatervezés valójában nem más, mint mások álmainak a megvalósítása a saját álmaink segítségével. Az Ahol a tű átfér egy hihetetlen igaz történetet mutat be – egy olyan fájdalmakkal és csodákkal teli életet, amelyet csak a 20. század képes produkálni.

Kiemelt kép: Véronique Mougin (Fotó: Flammarion)