Június 3-án, pénteken tartják a Rózsavölgyi Szalon legutolsó bemutatóját az évadban. Peter Quilter darabjában két magányos, végletekig különböző embert látunk, akik egy hóvihar miatt közös bezártságra ítéltetnek. Habár a férfi minden porcikája tiltakozik ez ellen, mégis, szép lassan közelíteni kezdenek egymáshoz. A töretlen lelkesedésű, energiabombaként jelenlévő Judithot Nagy-Kálózy Eszter alakítja. Vele ültünk le beszélgetni a karakteréről, magányról és empátiáról.
A főpróbahéten, pár nappal a bemutató előtt beszélgetünk. Hogy érzi magát most?
Jól. Nagyon szeretem ezt a próbafolyamatot, örülök, hogy Schneider Zolival játszhatok, régen találkoztunk. Bár annak idején az Új Színházban együtt voltunk tagok, csak egy véletlen beugrás kapcsán lehettünk ott partnerei egymásnak. A Behavazva ugyanakkor mintha csak nekünk és ránk íródott volna.
Judith – az Ön karaktere – egy energiabomba, lelkesedése töretlen, egy igazi angol vidéki asszonynak tűnik. Ez közös pont Önben és a figurában?
Szerintem igen. Persze sokan nem ismerik ezt az a kicsit hiperaktív, infantilis oldalamat. Örülök, hogy Őze Áron (az előadás rendezője – A szerk.) rám gondolt, amikor olvasta a darabot. Ez a történet két nagyon magányos ember találkozásáról szól, akik szélsőségesen különböznek egymástól. A férfi, Patrick senkivel nem akar beszélgetni, ezzel szemben Judith egy kommunikációs gépezet, az egész környék ismeri, hiszen mindenkinek az idegeire megy. Ő úgy dolgozza fel a magányt, hogy megpróbál mindenhol jelen lenni. Amikor ez a két végletekig különböző ember találkozik, ráadásul egy olyan helyzetben, ahonnan nincs menekülési út, kénytelenek a másikat megismerni, és lassanként élvezni kezdik egymás társaságát.

Nagy-Kálózy Eszter (Fotó: Rencz Norbert)
Judithról sokszor jutott eszembe a ’megmentő’ kifejezés: mintha minden erejével azon lenne, hogy megmentse Patricket a magánytól – még ha részben önös érdekből is teszi –, annak ellenére, hogy a férfi ezt nem akarja. Ez a segíteni akarás Önben is megvan?
Empátia kérdése átérezni mások helyzetét, beleképzelni saját magunkat mások életébe. Egyébként mi, színészek amúgy is ezt gyakoroljuk minden nap. Hiszem, hogy a művészet maga ezt teszi: elfogadóbbá, nyitottabbá nevel minket. A világ minden problémáját nem tudja az ember egyedül magára vállalni. Csak a saját környezetemben tudok megoldásokat keresni. Ahogy idősödöm, egyre nehezebben és fájdalmasabban élem meg az emberek kiszolgáltatottságát.
Ahogyan említette, két magányos embert látunk a Rózsavölgyi Szalon előadásában, de az ő magányuk is különbözik. Míg Patrick választotta azt, és a darabból ki is derül, miért, Judith múltja kevésbé kristályosodik ki, inkább csak sejthető. Az ő magányának mi lehet az oka?
Azt tudni kell, hogy a mi változatunk rövidebb az eredeti szövegkönyvnél, de remekül leköveti az eredeti példányt és azt a fokozatosságot, ahogyan a szereplők közel kerülnek egymáshoz. Judith fiatalon sokat bulizott, talán nem is akart férjhez menni, aztán múltak az évek, és egyszer csak ráeszmélt, hogy végtelenül egyedül maradt.

Nagy-Kálózy Eszter (Fotó: Rencz Norbert)
Schneider Zoltánnal eddig csupán akkor találkoztak színpadon, amikor Önnek be kellett ugrania az Othellóba az Új Színházban. Azonnal egy hullámhosszra tudtak kerülni a Behavazva próbáin?
Igen, szerintem azonnal. Zoli fantasztikusan koncentrált színész: száz százalékig jelen van a próbákon is. Áron pedig nagyon felkészült rendező, és mivel színész is, pontosan érez minket. Jófajta együttműködésben dolgozunk, mi, hárman. Azt érzem, egyfelé gondolkodunk.
Jelenleg a Vígszínház tagja, amely Magyarország legnagyobb prózai színháza, ugyanakkor a Rózsavölgyi Szalon sem ismeretlen Ön előtt, itt játssza Greta Garbót is a Churchill és Garbóban. Egyik nap 1100 ember előtt játszik a nagyszínpadon, másnap pedig itt, a Szalonban, ami a kamaraszínházak között is különleges helynek számít. Nehéz az átállás?
A két helyszín teljesen más, a darabtól és az előadás stílusától is függ, hogyan játszik az ember. Azért sem okoz gondot a váltás, mert már a próbafolyamat alatt azt a teret próbáljuk és beszéljük be, ahol később játszani fogunk. Egy kétszemélyes darabot – mint például a Behavazva – senki nem akarna a Víg nagyszínpadán bemutatni, ez a történet pont ide illik. Sokszor játszottam kisebb terekben, említhetném a Radnóti Színházat, a volt Komédiumot vagy a nagyobb színházak stúdióit, tehát nem ismeretlen a terep. Szeretem, hogy közel vannak a nézők. Mindkettőnek megvan a plusz izgalma: betölteni egy nagyszínházat, vagy amikor tudja az ember, hogy minden rezdülését látják. Itt nem lehet elbújni.

Nagy-Kálózy Eszter (Fotó: Rencz Norbert)
Utóbbi esetben őszintébb is a játék?
Az őszinteség, a személyesség mindig a legfontosabb. Ez a színpad méretétől független dolog. A rendező feladata, hogy megalkossa, kigondolja, milyen színházat akar látni. És megkeresse a legmegfelelőbb eszközöket, amelyek a leghatásosabban közvetítik az előadást.
Kiemelt kép: Nagy-Kálózy Eszter (Fotó: Rencz Norbert)