site-logo

Menü

Hírek

Távozik az Operettszínházból Veréb Tamás

Veréb Tamás 2013-ban csatlakozott a Budapesti Operettszínházhoz, ahol Az elfújta a szél című musical férfi főszerepében mutatkozott be. Ugyanebben az évben megkapta

Hírek

Kelemen Kristóf ismét a Trafóban rendez

Kelemen Kristóf harmadszor rendez a Trafóban, a Megfigyelők című darab bemutatója november 24-én lesz. A saját maga által írt műben ismét a

Hírek

Színészházaspárt alakít Murányi Tünde és Kálid Artúr

Jövő tavasszal mutatja be a Pinceszínház a Meghallgatást, Balázs Ágnes legújabb darabjából készült előadást Gáspár András rendezésében. A két főszereplőt a színészházaspár

Hírek

Élőben közvetíti a Találkozás utolsó előadását a Vígszínház

Három évvel ezelőtt, 2015. október 23-án mutatták be a Pesti Színházban a Találkozást, Nádas Péter és Vidovszky László művéből készült előadást Eszenyi

Hírek

Szabó Magda klasszikus meséjét, a Tündér Lalát mutatják be a Magyar Színházban

Október 27-én mutatja be a Pesti Magyar Színház a Szabó Magda klasszikus meséjéből készült zenés előadást, a Tündér Lalát. A valaha volt

Hírek

Színházi előadás készül Jászberényi Sándor novellái alapján

A hetekben kezdték meg az Örkény Színházban a soron következő bemutatók próbáit. Decemberben a nagyszínpadon Szép Ernő Patika című művéből Mohácsi János

Hírek

Siketnéma színésznő is énekel Frenák Pál legújabb előadásában

November 1-jén és 2-án új előadással jelentkezik az idén 20 éves Trafóban a Frenák Pál Társulat. A rendező, Frenák Pál egy olyan

Hírek

Az Erkel Színházból az Arénába költözik a Red Bull Pilvaker

2012-ben tartották az első forradalmi szavalóversenyt, a Red Bull Pilvakert, mely indulása óta évről évre teltházas rendezvényekkel szórakoztatta a közönséget az Erkel

Hírek

Ács Eszter és Fehér Tibor is szerepel Rúzsa Magdolna legújabb klipjében

Október elején jelentkezett vadonatúj dallal Rúzsa Magdolna, melyhez elérhetővé is vált a zeneszámot népszerűsítő videoklip. Az Aduász kisfilmjében az énekesnő az Astoria

Hírek

Megkezdődtek a nagyszabású Az ember tragédiája próbái

December 1-jén mutatja be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Madách Imre drámai költeményéből készült előadását, Az ember tragédiája 1.-et. A produkció különlegessége, hogy

1 2 281 282 283 287 288


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás