Január közepén újabb, felnőtteknek szóló előadással bővült a Harlekin Bábszínház repertoárja: Nánási Ágnes Mihálka György, nyíregyházi festőművész verseinek felhasználásával írt monodrámát, amelyben felnőttként tekint vissza a gyermekkora.
A műfaj nagy rajongójaként örömmel konstatálom, hogy a vidéki bábszínházak is egyre bátrabban mernek felnőtteknek szóló előadásokat műsorra tűzni. A Harlekin Bábszínház pedig az idei évadban kettővel is bővíti darabjainak sorát: a napokban debütált Tisztánt tavasszal követi a Kazuo Ishiguro regénye alapján készült Ne engedj el. Ahogyan azt is örömmel tapasztaltam, hogy az általam látott, premiert követő előadáson szinte teljesen teltház volt, ami azt jelzi, hogy Egerben is megvan az érdeklődés az effajta kezdeményezésekre.
A Tisztán tulajdonképpen Nánási Ágnes szerelemprojektjének is tekinthető, ugyanis nemcsak játssza a darabot, hanem szerzőként és rendezőként is jegyzi azt. Előbbiben Szabó Attila is segítségére volt szakmai konzulensként és dramaturgként, és egy ilyen felállásban fontos kiemelni még Ádám Flórát, a rendezőasszisztenst is, akire – sejtésem szerint – külső szemként még nagyobb teher került, mint egy szokványos próbafolyamatnál.

Jelenetkép a Tisztán című előadásból (Fotó: Gál Gábor)
De miről is szól a Tisztán? A színlap szerint olyan kérdésekkel foglalkozik, minthogy létezik-e abszolút tisztaság, és tudunk-e gyermeki szemmel, de felnőtt szívvel tekinteni a világra. Nánási Ágnes ezeket egy vallomás formájában próbálja megválaszolni – azt nem tudni, hogy ez mennyire fakad a saját életéből, noha szerep szerint többször Ágikaként szólítja meg önmagát. Ugyanakkor ez a kérdés teljesen másodlagossá is válik, hiszen olyan helyzetekről mesél, amelyek bárkivel megtörténhettek. Én magam is több ponton tudtam kapcsolódni az elhangzott mondatokhoz, de elsősorban nem az emlékek, hanem az érzések terén.
Az előadásban Nánási felnőttként tekint vissza a gyermekkora, és minket nézőket is folyamatosan erre, vagyis a visszatekintésre buzdít. Felidézi, hogy milyen jó érzés volt rácsodálkozni a világra, az első felfedezések minden izgalmával, és gyermeki magyarázatával. Hiszen csak egy gyerek tud úgy tekinteni az ősszel levelüket elhullajtó fákra, mintha halott élőlények lennének, amelyek tavasszal majd „visszahalnak”. Persze, nem mindegyik emlék lesz ilyen megmosolyogtató és nosztalgikus.

Jelenetkép a Tisztán című előadásból (Fotó: Gál Gábor)
A Tisztán felnövéstörténetként is értelmezhető, annak ellenére, hogy cselekménye nem lineáris, sokkal inkább élet-etűdökből álló mesefolyam. Az előadás során láthatjuk, miként tanulta meg Ágika, hogy mit is jelent alkoholistának lenni, hogy mivel jár az, ha az emberért az apja részegen megy az óvodába. Ezek többnyire olyan dolgok, amelyeket gyerekként, kamaszként még szégyellünk, megpróbáljuk elrejteni, felnőttként viszont egyre bátrabban merünk beszélni róla. De, mivel az ebből fakadó traumák gyerekkorból erednek, nem tudunk rájuk másként visszaemlékezni, csak gyerekként.
Az apa-gyerek kapcsolat visszatérő eleme az előadásnak, sőt, könnyedén lehet olyan érzésünk, hogy az egész darab lényege az, hogy az apát (a szülőt) szembesítse bizonyos helyzetekkel. Mint például, hogy mi a különbség aközött, hogy ha valakit ottfelejtenek valahol, vagy ha otthagynak. Vagy, hogy egy zongorajáték után miként közöljük a „kritikai észrevételeinket” a gyermek tehetségét illetően. Ágika mindezen „vádak” előtt a közönség sorai közé ülteti az apát, hogy aztán egy adott ponton megváljon tőle, amikor is arra ítéli, hogy a zsebkendőjét ő dobja ki az épület másik végén található szemetesbe.

Jelenetkép a Tisztán című előadásból (Fotó: Gál Gábor)
Az előadásban főként a tárgyjáték dominál, a színpadot a mennyezetről lelógó, átlátszó műanyag gömbök uralják (látvány: Csonka Erzsébet) . Ezek egyfelől buborékokként jelennek meg – mint ahogyan a kezdő sorok utalnak erre –, amelyek a gyermeki léthez kapcsolódó szimbólumokká válnak. Hiszen a szó egyik jelentésében védelmet is jelent, ám amilyen törékeny, elég egy apró törés, és teljesen kipukkad, vagyis a gyerek egy pillanat alatt a felnőttek világában találja magát. Ezek a gömbök később Nánási által életre kelnek, többfunkcióssá válnak, egy fátyollal pedig hidat is teremthetünk a világvége és a mesék birodalma között.
Az előadás fontos részét képezi a nézőkkel való interakció is. No, nem kell megijedni, nem leszünk annyira bevonva, mint egy Hajmeresztő esetében, de a nézőtéri fények többször felkapcsolódnak, Nánási pedig közénk lépve töri át a láthatatlan negyedik falat. Ezzel és a humoros kiszólásokkal („nem kell feloldani a telefont, hiszen csak eljátszom ezt a beszélgetést”) folyamatosan emlékeztet is minket arra, hogy amit itt és most látunk, bármennyire is valóságos, de mégis csak színház, illúzió. És mint ilyen, nagyban épít a képzeletünkre is, ami bizonyos bábszínházi formáknál szintén elengedhetetlen – de tapasztalataim szerint, mint általában, úgy most is működik.

Jelenetkép a Tisztán című előadásból (Fotó: Gál Gábor)
A bemutatóhoz kapcsolódóan a színház közönségforgalmi terében egy kisebb kiállítás is nyílt Mihálka György festményeiből, amelyek bár szorosan nem kapcsolódnak az előadáshoz, vagy az abban elhangzott versekhez, de mindenképpen érdemesek arra, hogy megtekintsük őket Pont úgy, ahogyan a Tisztán című előadást, amely legközelebb tavasszal lesz műsoron.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Tisztán című előadásból (Fotó: Gál Gábor)