Múlt héten megnyílt az októberi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban: a Széchényi-teremben november 2-ig látogatható kiállításon Hevesy György kémiai Nobel-díja mellett a személyes hagyatékából is több tárgy helyet kapott.
A 23 karátos arany érem 66 mm átmérőjű, 207,59 gramm súlyú, és kiváló állapotban maradt meg. Az éremmezőben középen áll az anyatermészet allegorikus nőalakja, kezében bőségszaruval. Arcát részben fátyol takarja, amelyet a tudomány géniusza emel fel, tehát a természet eddig ismeretlen, eltakart részeit leplezi le.
Hevesy György már fiatal kutatóként megfordult Európa minden jelentős radiokémiai laborjában. Korai tudományos eredményei közé tartozik a periódusos rendszer 72. elemének, a hafniumnak a felfedezése. Kutatásainak középpontjában mindvégig a radioaktív izotópok álltak, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, és a nevéhez köthető a röntgenfluorescencia-analízis kidolgozása, az izotópszétválasztás, valamint a “nukleáris medicina“, mint tudományág alapjainak lefektetése.
Hevesy Györgyöt 1924 és 1936 között hét alkalommal javasolták Nobel-díjra, amelyet végül 1943-ban kapott meg “az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért“, ám az elismerét a II. világháború miatt csak egy évvel később, 1944-ben vehette át, így az érmén ez az évszám szerepel. Az általa kifejlesztett módszernek köszönhetjük például a napjainkban már gyakran alkalmazott PET CT-vizsgálatokat, amelyek a testben lévő elváltozások időben történő diagnosztikájához rendkívül nagy segítséget nyújtanak az orvosoknak.
Kiemelt kép: Pillanatkép a kiállítás-megnyitóról (Fotó: A Magyar Nemzeti Múzeum Facebook oldala)

