Hétvégi Filmklub: Yorgos Lanthimos – Bugonia (2025)

Erre a hétre egy másik Oscar-jelölt filmet hoztam – ezzel magamat is kapacitálva arra, hogy az idei jelöltek filmjeit meglessem. Úgyhogy erre a hétre a Szegény Párák rendezőjének, Yorgos Lanthimosnak új filmjét, a Bugoniát néztem meg.

Yorgos Lanthimos görög film és színházrendező nevét sokan ismerjük: filmjei nagyon különleges és elborult témákkal apellálnak, amihez egy nagyon egyedi vizuális világot hoz létre. Művei nagy részében Emma Stone a főszereplő – négy filmet csináltak közösen az utóbbi 10 évben, amiből háromszor a színésznőt legjobb főszereplő díjára is jelölte az Akadémia. Ebből is látszik, mennyire fontos a dinamika a rendező és a színész között, hogy mit tudnak kreatívan kihozni egymásból. Stone pedig ezekben a filmekben a maximumom túl dolgozik.

De miről szól a Bugonia? Két konspiráció-mániás férfi, Teddy (Jesse Plemons) és Don (Aidan Delbis), elrabolják egy nagy multi befolyásos női(!!!) cégvezetőjét azzal a hittel, hogy ő egy földönkívüli, aki azért van itt, hogy jelentéseket tegyen az anyahajózási rádióra a Föld nevű bolygóról. A film ennek az elrablásnak és egymás győzködésének a történetét járja körül. Ha valakinek ez a sztori hirtelen ismerősnek csengene, az azért van, mert az eredeti történet nem Lanthimos tollából származik. A Mentsétek meg a zöld bolygót egy 2003-as dél-koreai sci-fi, ami egyben Jun-hwan Jeong első és egyetlen filmje is. Az átírás olyan mértékben jól sikerült, hogy én például egy pillanatig se gondoltam volna, hogy egy remake-t nézek, hiszen annyira beleillik a lanthimosi világba a téma és a történet is. Ez többek között Will Tracy, A menü forgatókönyvírójának zsenialitásának is nagyban köszönhető. A történet építkezése egy jó thrillerhez méltóan lassú adagokban csepegteti felénk az infókat, de pont olyan tempóban, hogy a film felénél megkérdőjelezed az addig látottakat.

Ennek kapcsán bennem több kérdés is felmerült a saját emberi létezésemmel kapcsolatan. Például, hogy mit kezdünk magunkkal, ha valaki eszelős tekintettel az állítja, hogy nem vagyunk emberek. Mit kell erre válaszolni? Persze az ösztöni reakció az, hogy nem, és, hogy hazudik. De mi van, ha ezt tovább mondogatja, a tekintete egyre eszelősebb és már testi fenyítést is alkalmaz. Na, akkor minden ember hirtelen átgondolja, hogy mi a kisebbik rossz: belemenni a játékba, vagy tovább vállalni a kínzást és az igazmondását. Mármint, ami legalábbis szerintünk igaz. Mi lehet a taktika egy konspiráció-mániás ember ellen? Hasonló kérdés merül fel bennem, mint az előbb: meg lehet-e győzni például egy laposföld-hívőt, arról, hogy a Föld márpedig igenis gömbölyű vagy elkezdi az ember elhinni saját maga védelmében, azt, amit állítanak.

Stone karakterében is ezek a kérdések futnak végig a film során. A menekülés, mint ösztöni reakció sajnos nem mindig elég, többször az emberi furfangnak is teret kell engedni. Ezt a karaktert is jól látja, és elkezd idomulni, vagy éppen nem? Spoilereket nem mondok – tényleg érdemes megnézni a filmet, márcsak Emma Stone fantasztikus játéka miatt is. A színésznő megint saját határait átlépő alakítást nyújt, de ezt már kezdjük megszokni tőle. A film kedvéért engedte, hogy leborotválják a haját, de csak egy feltétellel. Ha a rendező is megteszi ugyanezt szolidaritásból. Sőt, a film marketingkampánya még rátett erre egy lapáttal. Amerikban szerveztek egy vetítést, ahol, ha valaki kopaszon vagy frissen borotvált hajjal jelent meg, akkor beengedték egy titkos vetítésre – de csak azért, hogy nehogy bármilyen információ kiszivárogjon a filmről.

Meg kell említenem a film másik főszereplőjét is, Jesse Plemonst, aki olyan eszelősen hozza a szociopata szerepét, hogy kár, hogy nem kapott érte jelölést. Manapság, a rengeteg sorozatgyilkos dokumentumfilm és Marvel-akciófilmek világában nehéz egy olyan gonoszt alakítani, aki még egyedi lehet. Nos, Teddy karaktere egyszerre félelmetes és szánni való, mert a tettei mögötti motiváció kellőképpen indokolt és ezt meg is mutatják a filmben, amitől emberben bekapcsol ez a disszonáns érzet. Bármennyire is szomorú, ami miatt ilyenné vált, ez ettől függetlenül nem helyes. Ezt a kettősséget, a naiv és eszelős szimultán létezését Plemons elképesztő emberi módon hozza. Így egy kicsit meg is sajnáltam a végére.

Összegezvén, a Bugonia egy emészthetően kifordult film, amit érdemes végignézni és a saját emberi mivoltunkon és határainkon gondolkodni.  A filmet négy kategóriában jelölték az idei Oscar-díjon, ebből Stone az alakításért megérdemelné a következő aranyszobrocskáját.

Kiemelt kép: A Bugonia film plakátja (Forrás: Medium)