Hétvégi filmklub: Paul Thomas Anderson – Egyik csata a másik után (2025)

Erre a hétre direkt egy adventet ellenpontozó filmmel készültem. Az új Paul Thomas Anderson-mozi nemcsak akciódús, hanem megkapjuk főszereplőnek a filmcsillagok egyik daddy-jét: Leonardo Dicapriot és a még mindig pengeéles Sean Pennt is.

A történet egy vad tempójú, fekete humorral átitatott akció-odüsszeia, ahol a French 75 nevű gerillacsapat módszeresen borogatja fel az amerikai határvidék kényes rendjét, miközben egy kemény, nagyhangú nő (Teyana Taylor) és egy leharcolt exforradalmár (Leonardo DiCaprio) élete lassan egymásba csavarodik, és akiknek a hátán folyamatosan ott liheg az ezredes (Sean Penn). A sztori tele van csípős politikai fricskával, abszurd fekete humorral, váratlan szövetségekkel és olyan karakterekkel, akikről sosem tudni, mikor húznak fegyvert vagy mikor fogják megmenteni egymást. Paul Thomas Anderson világépítése mocskos, szórakoztató, időnként feszültségtől vibráló, és közben végig ott pulzál a kérdés: mit ér a lojalitás egy olyan országban, ahol senki sem az, akinek mondja magát?

Az ember ahogy elkezdi nézni a filmet és meglátja a mexikói határ tábláját, majd a következő felvételen a menekülteket, ösztönösen felsóhajt. Majd öt perc múlva ezt vissza is szívja. A történet valóban magával ragadó, nem érződik rajta, hogy majdnem három órát ülünk a kanapén. A kérdés inkább az, hogyan illeszkedik ez DiCaprio életművébe. Mindenki kedvenc szépfiúja idén lett 51, és mostanában főleg brutál-hosszú, sztár-rendezős filmekben láthatjuk – például a Megfojtott virágoknál a vetítések között kötelező szünetet kellett tartani a hosszúság miatt. Ámbár A visszatérőben a medvével küzdött, a Wall Street farkasában a fehér porok és a nők motiválták, most pedig az állam elől menekül, pont úgy mint a Kapj el, ha tudsz-ban, miközben a függőséggel küzd. Szerintem vicces, hogy a függőségét a filmben a felejtés és az alvás hiánya motiválja, ami eszébe juttatja az embernek Az eredetben lévő karakterét. Kétség sem fér hozzá, hogy ezek a figurák mind tökéletesen illenek hozzá, kifejezetten jól alakítja őket, de most  megszületett meg egy rétegezett, korához illő, komplex karakter, amely új fejezetet ad az életművéhez: ezzel a filmmel a sebzett, tapasztalt apuka szerepek korszakát nyitja meg a vásznon. Nem ez az első: már a Ne nézz fel!-ben és a Megfojtott virágokban is megkapargatta ennek az új szakasznak a tetejét, de az új karakter-formálás ebben a filmben nyer először teljesen teret.

De nézzük, hogy miért jó még ez a film, azon kívül, hogy fantasztikus a szereplőgárda: DiCaprio mellett a másik nagyágyú Sean Penn úgy el van maszkírozva, hogy fel se sikerült ismernem mikor néztem. Penntől sem áll távol az akció világa, ebben a filmben egy bekattant, felfelé törekvő ezredest alakít, akinek – és ezen én lepődtem meg a legjobban – sikerül megmutatnia az érzelmes oldalát is. Hosszú idő után végre sikerült egy archetípust több rétegűre megírni – ami felüdítő. Emellé társul még Penn a figurához illesztett – fájdalmasnak kinéző – mozgástechnikája, ami a nézőben olyan érzést kelt egy idő után, hogy szeretné a képernyőn kersztül is megkérni, hogy húzza ki magát. A szereplők között van továbbá Benicio del Toro, Regina Hall, Teyana Taylor és Tony Goldwyn is, akik üde színfoltjai ennek az abszurd világnak.

Plusz pont, hogy dramaturgiailag és karakterépítés szempontjából is nagyon pontos van a film, mert a történet nemcsak egy síkon fut. Izgalmas adalék, hogy amíg végigizguljuk Leo (következő) menekülését, aközben követhetjük Penn szánalmas próbálkozását is arra, hogy feljebb jusson a hierarchiában. Nem is beszélve a rengeteg cselekményszálról, ami elsőre logikátlannak hat, de a végén nagyon szépen összefésülődik, és minden értelmet nyer hirtelen. A film végére kiderül az is, hogy a cím is szimbolikus, így összegezhető, hogy ez egy többértelmű, többsíkú, nagyon erősen áthallásos alkotás.

A film friss sikerei mellett pedig nem lehet szó nélkül elmenni, hiszen elnyerte a National Board of Review fődíját és összesen öt NBR-elismerést söpört be: Paul Thomas Anderson a legjobb rendező, Leonardo DiCaprio a legjobb színész, Benicio del Toro a legjobb férfi mellékszereplő díját kapta, Chase Infiniti pedig áttörő alakításáért nyert elismerést. Az NBR fődíjának nyertesei az elmúlt négy évtizedben szinte kivétel nélkül Oscar-jelölést kaptak a legjobb film kategóriájában, így könnyen lehet, hogy Anderson legújabb alkotása is a díjszezon egyik nagy esélyese lesz. Ha pedig így lesz, egyáltalán nem meglepő: ez a film egyszerre szemtelen, erőteljes és érzékeny – pontosan az a fajta odüsszeia, amit az ember nemcsak végignéz, hanem napokig magával hord.

Kiemelt kép: Leonardo DiCaprio az Egyik csata a másik után forgatásán a Paul Thomas Anderson rendezővel (Fotó: IMDB)