Húsvéthétfőn hagyományos táncházzal várja az érdeklődőket a Fonó Budai Zeneház: a Locsolóbálon az Erdőfű és a Csángálló zenekar húzza majd a talpalávalót.
Az Erdőfű Magyarországon tevékenykedő táncházzenészek összefogásából jött létre. Tagjai mind elkötelezett hívei a Kárpát-medencei népzenei hagyomány hiteles előadásának, táncházakban és koncerthelyszíneken egyaránt. A zenei műhelynek is tekinthető kezdeményezés célja, hogy átfogó képet adjon a magyarlakta területek és a velünk együtt élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségéről, az adott vidék vagy falu sajátosságait tartva szem előtt. Az együttes tagjai külön-külön is nagy tapasztalattal és tudással rendelkeznek a hangszeres népzene megszólaltatásában, a Kárpát-medencei népzene hiteles képviselői.
A Csángálló 2009-es indulása óta végigmuzsikálta Magyarországot és Európát is. Zenéltek a legnagyobb fesztiváloktól kezdve, a legnevesebb koncerttermeken át, egészen a legkisebb erdélyi és moldvai falvakig, ahonnan zenéjük gyökere is ered. Három nagylemez, valamint számos színházi és táncos előadás zenéje született már a Csángállók keze által. Muzsikájuk a hagyományos népzenékből táplálkozik, mely a zenekarra jellemző sajátos hangzással és nyitott gondolatisággal alkot egy új fajta zenei stílust.
A 19 órától kezdődő rendezvényre érdemes elővételben megváltani a jegyeket, amelyre a Fonó honlapján keresztül van lehetőség!
Kiemelt kép: Az Erdőfű zenekar a KŐFESZT-en (Fotó: Steindl Gabriella)