Az erdélyi magyarság számára jelképes ünnepségekkel, a belvárosban visszaállított Mária-oszlop megáldásával és a Szent Mihály-templom Europa Nostra-díjának átadásával vették kezdetüket csütörtökön a 15. Kolozsvári Magyar Napok előrendezvényei. A tényleges programsorozat augusztus 18-án indul, és egy héten keresztül kínál különböző kulturális programokat a Kolozsvárra látogatóknak.
A Kolozsvári Magyar Napok „A hét meg a nyolcát” mottóval szervezett idei kiadása 74 helyszínen 560 programponttal zajlik és megőrzi a korábbi, jól bevált struktúrát. A Farkas utcában a kézművesvásár, a Romkertben a gyermekprogramok lesznek, lesz Folkudvar, Borutca, Ifjúsági udvar és megnyílik az alternatív zenei programoknak otthon adó Bánffy-udvar is. A 15. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény nyitógáláját hétfőn este tartják a magyar színházban, ahol a Magyar Állami Népi Együttes Nagyvárosi vándorok című táncelőadását láthatja a közönség. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa is megnyitja kapuit #Főtér23 néven és idén is számos programmal várja a magyar napozókat. Új helyszínként debütál az MCC Lounge a TIFF-ház udvarán, az Oázis by RMDSZ DaPino étterembeli helye, a Herepei-házban nyíló Refo-udvar. A különböző partnerintézmények szervezésében számos előadás, koncert, irodalmi program lesz, de városnéző séták, orgonatúra, toronylátogatás is szerepel a programban.
A főtéri nagyszínpadon jövő szerdától a Zanzibár, a Neoton Família, a Parno Graszt, az Elefánt, a Debrecen Big Band és Vastag Tamás lép fel. Jövő pénteken a kolozsvári Miklós Gyuri és a LetShow Zenekar ad elő magyar slágereket. Szombaton a Raklap Zenekar és a Kowalsky meg a Vega koncertezik, vasárnap magyar nótagála lesz, majd Demjén Ferenc fellépése zárja a koncertek sorát.
A Kolozsvári Magyar Napok társrendezvényeként a Magyar Egyházzenei Biennálén péntektől jövő szerdáig számos neves kórus mutatkozik be a város templomaiban. A 26. Szent István-napi Néptánctalálkozó szombattól tértáncokkal, kedden a több országból érkező kisebbségi táncegyüttesek felvonulásával és néptáncgálájával zajlik. A hétvégén nyílnak meg a Művészeti Múzeumban a hagyományos kiállítások; a 110 éve született Kós András szobrászművész emlékkiállítása, Incze Mózes festőművész kiállítása, T. Szűcs Ilona és Tóth László retrospektív tárlata. Különleges tárlat nyílik Bense Jenő és Gergely Balázs gyűjtő Kolozsvárt ábrázoló képeslapgyűjteményeiből Főtér – Kolozsvár központi terének 125 éve képeslapokon címmel.
Kiemelt kép: Kolozsvári Magyar Napok (Fotó: Kiss Gábor/MTI)