Június 1-jén veszi kezdetét a magyarországi nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten: a VII. Jelen/Lét Fesztivál kilenc napja alatt 18 társulat mutatkozik be a Nemzeti Színházban.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója büszke arra, hogy otthont adhatnak az eseménynek, és együtt tudnak tenni ezért az ügyért. Az évad során folyamatos vendégei a teátrumnak előadásaikkal a nemzetiségi színházak. Jelenleg közös produkcióra készülnek a Karaván Színházzal és a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel: Gorkij Makar Csudra című művéből, Szarka Tamás zenéjével az Esthajnal című zenés darabot mutatják be. Vidnyánszky kiemelte, hogy a nemzetiségi színházak száma nem csökken, hanem növekszik Magyarországon.
A Magyarországi Szerb Színház szervezésében, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség és a Magyar Teátrumi Társaság szakmai támogatásával megvalósuló fesztiválon a nézők évről évre szerb, bolgár, horvát, cigány, görög, örmény, szlovák és német előadásokat láthatnak, nagyrészt anyanyelven, magyar felirattal, emellett workshopok és színészportrék színesítik a programot. Az idei résztvevők között lesz a Magyarországi Ukrán Nemzetiségi Színház, a Romano Teatro, a Magyarországi Szerb Színház, a Karaván Színház, a Vertigo Szlovák Színház, a Banja Lukai Színház, a Deutsche Bühne Ungarn, az ANI – Budavári Örmény Színház, a Pécsi Horvát Színház, a Cervinus Teátrum, a Szabadkai Népszínház, a Malko Teatro, a Theater Jetzt, az Urartu Örmény Színház, az Amfitheatro, az Artashat Örmény Nemzetiségi Színház, a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata és a Cinka Panna Cigány Színház.
A fesztiválról programjáról bővebb információ a Jelenlét Fesztivál címen érhető el.
Kiemelt kép: Jelenetkép Az erdő dala című fantáziaoperából (Fotó: Magyarországi Ukrán Nemzetiségi Színház)