A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete 2022-ben is meghirdeti határokon átívelő versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt. A versenyre minden nem hivatásos magyar versmondó korosztályi megkötés nélkül jelentkezhet az anyaországból, a Kárpát-medencéből, szerte Európából és az óceánon túlról is.

A Nemzeti VERSeny – amelyet idén hetedik alkalommal hirdetnek meg – elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, és a kulturális identitás erősítése. Nevezni három vers megjelölésével lehet, amelyek (nem magánkiadású) kötetben, antológiában vagy neves irodalmi (nyomtatott vagy online) folyóiratban jelentek meg, és amelyek közül egy Jókai Anna, Nemes Nagy Ágnes, Illyés Gyula vagy Kisfaludy Sándor verse (tekintettel a költők születési évfordulóira); egy klasszikus magyar költő szabadon választott verse (kivéve a felsorolt évfordulós költőket); valamint egy kortárs magyar költő szabadon választott verse.

A nevezők három fordulón keresztül versenyeznek: az első két forduló online zajlik, ahol a zsűri mellett a közönség is tovább juttathat versenyzőket. Az első fordulóban (elődöntő) a három közül bármelyik vers elmondását videón rögzítve kell beküldeni. A második fordulóban (középdöntő) a továbbjutók egy újabb verset dolgoznak föl a három közül, versklip formájában, a járványügyi helyzetre tekintettel akár otthoni környezetben. A két online fordulót követően az élő szuperdöntőt a Nemzeti Színházban rendezik meg október 15-én és 16-án. A közönség előtt zajló eseményt a Nemzeti VERSeny facebook oldalán élőben közvetítik a rendezők. Itt a továbbjutóknak a versklipjeik vetítése mellett két verset kell előadniuk.

Lutter Imre főszervező, zsűritag (Fotó: Magyar Versmondók egyesülete)

A verseny védnöke: Vidnyánszky Attila, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. A zsűri állandó tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Győri Nemzeti Színház igazgatója; Lutter Imre Radnóti-, Bánffy- és Wlassics-díjas előadóművész, producer, a VERSeny főszervezője; Szűcs Nelli, Jászai Mari-díjas színművész, Szabó László Ki viszi át a Szerelmet-díjas kommunikációs szakember és Wiegmann Alfréd Radnóti- és nívódíjas rendező.

A legjobb előadók a komoly pénzjutalmak mellett értékes díjakban részesülnek. Nevezési határidő: 2022. április 30. További részletek a Nemzeti VERSeny honlapján olvashatók.

Kiemelt kép: Pillanatkép az V. és VI. Nemzeti VERSeny szuperdöntőjéről (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)