Többek között Haydn, Mozart és Bach mesterműveit emelik reflektorfénybe a Haydneum – Magyar Régizenei Központ 2025/26-os évadának bérletsorozatai és fesztiváljai. Októberben magyar-finn koprodukcióban koncertszerű előadásban kel életre Antonio Casimir Cartellieri 1801-ben írt operája, a Rübezahl, az adventi Bach–Telemann-koncertet pedig a Bécsben működő, cseh származású František Ignác Tůma magyar vonatkozásokat is rejtő műve, az f-moll Miserere fűszerezi majd. Emellett egy Bach–Conti-hangversennyel és Händel Messiásával is várják a közönséget.
A hazai és nemzetközi szólisták mellett a vendégek találkozhatnak mások mellett a Helsinki Barokk Zenekarral, a Purcell Kórussal, az Orfeo Zenekarral, karmesterként pedig Vashegyi György mellett Aapo Häkkinen és Bart Van Reyn is színpadra lép a Zeneakadémia Nagytermében. A Haydneum Fortepiano bérlete keretében a közönség három szóló- és három kamarahangversenyt hallhat a Zeneakadémia Solti-termében: német, orosz, lengyel és magyar művészek adják majd elő egyebek között a bécsi klasszika és a romantika szólódarabjait. Bősze Ádám zenetörténész Joseph Haydn eszterházi tartózkodásának mozzanatairól beszél majd a Haydneum szervezésében megvalósuló, Haydnnal Eszterházán című nyolcrészes előadássorozatban a budapesti Lóvasút Rendezvényközpontban.
A Haydneum szervezésében számos fesztivál is várja majd az érdeklődőket. 2025. augusztus 29. és szeptember 6. között a III. Haydneum Eszterháza Fesztivál keretében Haydn Armidája, Haydn és Schubert zongorás triói és a bécsi klasszika fortepiano művei mellett Mozartnak és kortársainak zenekari művei is felcsendülnek majd a fertődi Eszterházy-kastélyban. Az érdeklődők emellett egy Bősze Ádám által vezetett zenetörténeti sétán is részt vehetnek. Az V. Haydneum Őszi Fesztivál 2025. november 6. és 9. között négy budapesti helyszínen négy hangversennyel, francia, német és olasz barokk szerzők műveivel várja majd az érdeklődőket. A Haydneum Egyházzenei Fesztivált 2026. május 29. és június 6. között ötödik alkalommal rendezik meg a budapesti Egyetemi templomban. A nyári hétvégéken emellett Eszterházán is hazai és külföldi régizenei előadók koncertsorozata várja a közönséget a Haydneum szervezésében.
Kiemelt kép: A Haydneum rezidens előadói: a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, középen Vashegyi György karmester (Fotó: Haydneum)