Május 13-ig jelentkezhetnek a fiatal énekesek a hatodik Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre. A hetvenezer euró (több mint 26 millió forint) összdíjazású nemzetközi verseny élő fordulói, az elő- és középdöntők, valamint a döntő és a gálakoncert 2024. szeptember 1-től 8-ig zajlanak majd a Zeneakadémián, az internetes közvetítésnek köszönhetően pedig a világ minden pontjáról követhetik az érdeklődők. A versenyzőknek idén is Liszt egyik dalát kell előadniuk.

A legkiválóbbnak bizonyuló versenyzők a helyezések mellett számos különdíjat, köztük koncertfelkéréseket és ösztöndíjakat, vehetnek át. Az előválogatóra legkésőbb május 13-ig jelentkezhetnek a 18-32 éves nők és 18-35 éves férfiak. Ennek részeként fel kell tölteniük egy barokk, valamint egy más korszakból származó, szabadon választott, zongora- vagy zenekari kísérettel előadott ária, illetve oratórium- vagy kantátarészlet videofelvételét. A Marton Éva vezette előzsűri a benyújtott anyag alapján dönt, a verseny titkársága a továbbjutókról várhatóan június elején küld tájékoztatást.

A részletes versenykiírás, a jelentkezéshez szükséges tudnivalók, és az online jelentkezési felület a verseny honlapján találhatók meg. Az online jelentkezési felület január 16-án nyílik meg a verseny honlapján.

Kiemelt kép: Marton Éva (Fotó: Emmer László)