Anyagi forrásainak kimerülése miatt júniusban végleg bezár a hat évvel ezelőtt indult független színházi játszóhely, a Mozsár Műhely. A Nagymező utcai Mozsár Bisztró (később Keménydió Étterem) emeleti termében működő teátrum 2016 szeptemberében nyitotta meg kapuit – a közönség körében később rendkívül népszerűvé váló – Beszélő levelek produkciót bemutató nyitófesztivállal. Az öt évadon keresztül havi, majd kéthavi rendszerességgel futó felolvasószínház 40 előadást ért meg, több mint 150 fellépőt számolhatott a magyar irodalmi, zenei és színházi élet legkiválóbb tagjai közül, és két online kiadással is jelentkezett. A Mozsár Műhely több éven keresztül sikeres színházpedagógiai programot is működtetett Füsi Anna drámapedagógus vezetésével.
A változatos kínálatban szerepelt kortárs magyar és külföldi dráma, újragondolt klasszikus és gyerekelőadás is, valamint kiemelt szerepet kaptak a különböző művészeti ágakat ötvöző produkciók, mint például a 100 szóban a város Szilágyi Csenge és Nagy Dániel Viktor előadásában, vagy a három színésznő (Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Járó Zsuzsa) ötletéből született Kortalan kortárs című színházi-irodalmi sorozat, amelynek minden epizódja után Szily Nóra beszélgetett egy adott témáról a színésznőkkel és meghívott vendégükkel. Az alapítás követő következő évadokban a szakma és a közönség is egyre jobban megismerte a színházat, többek között olyan társulatokkal és szervezetekkel működtünk együtt, mint a KV Társulat (Terike&Irén) vagy az Orlai Produkció (Élet.történetek.hu), de itt volt látható Orosz Ákos első rendezése is (Homokember), a pályakezdő fiatal tehetség, Szilágyi Bálint több munkája (Karnyóné, Szócső), vagy éppen a Nyáry Krisztián írásai alapján készült Így viszik át című előadás. Később saját produkcióként mutatták be az Anthony Burgess könyve alapján készült Egy tenyér ha csattant és a Lackfi János szövegeiből adaptált Netentúli történetek-et. Az utóbbi évadok legsikeresebb előadásai közé tartozott Mészáros Piroska egyszemélyes előadása, a Call Girl, a Gabriel García Márquez kisregénye alapján született Bánatos kurváim emlékezete Hegedűs D. Géza előadásában, valamint a Portugál levelek című produkció Földes Eszter főszereplésével. Ezek a produkciók különösen jól illeszkedtek a Mozsár Műhely vállalásához, hogy új színt hozzon a pesti Broadway gazdag színházi kínálatába, és kitágítsa a színház hagyományos kereteit, miközben nyit a társművészetek felé. A színház előadásai számos vidéki fesztiválon szerepeltek sikerrel az évek során: a ZAKO fesztiválon, a MOST Feszten, a Fishing on Orfűn, a Thealteren, a kaposvári Dorottya Fesztiválon, vagy éppen a Művészetek Völgyében.
Kiemelt kép: A Mozsár Műhely nézőtere (Fotó: kortársPR)