A Játékszín tavaly először jelentkezett több héten át tartó előadássorozattal a siófoki nyári teátrumban, a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon. A fővárosi színház idén ismét elutazik a Balaton-part legnagyobb városába, ahol hat szombat estén hat különböző előadással szórakoztatják majd a nagyérdeműt.

Az előadássorozat július 6-án veszi kezdetét a Legyen a feleségem! című komédiával. A Kovács Patrícia, Nagy Sándor és Gálvölgyi János főszereplésével készült produkcióban egy brókert a takarítónője próbálja kihúzni a csávából, ám a megoldástól minden próbálkozás ellenére egyre távolabb kerülnek. Július 13-án a Hazudj inkább, kedvesem! című krimikomédia és Tóth Enikő, Kerekes József, Csonka András, valamint Vadász Gábor szórakoztatja majd a közönséget. A rá következő szombaton, július 20-án a balaton-parti publikum is láthatja a Budapesten nagy sikerrel futó Menopauzát Hernádi Judittal, Náray Erikával, Szulák Andreával és Tóth Enikővel a középpontban. Július 27-én a Játékszín idei évadának legutolsó bemutatója, a Legénybúcsú kerül a szabadtéri színpadra Siófokon. A Rejtő Jenő munkássága és stílusa előtt is tisztelgő előadás rendezője Szente Vajk, színészei pedig Nagy Sándor, Bálizs Anett, Szerednyey Béla, Kovács Gyopár és Lévay Viktória.

Jelenet a Menopauzából (fotó: Juhász G. Tamás)

Augusztus 3-én érkezik a Színpartra a Kölcsönlakás, Ray Cooney fergeteges humorú vígjátéka, mely félreértések özönével nevetteti meg a nézőket. Az előadás főbb szerepeiben Lengyel Tamást, Lévay Viktóriát, Debreczeny Csabát és Dobó Katát láthatjuk. A Játékszín siófoki sorozatát augusztus 24-én a Mennyei hang! zárja, melyben a közönség megismerheti a világ legrosszabb, ám irigylésre méltóan lelkes operaénekesnőjét Bánsági Ildikó, Gálvölgyi János és Szemenyei János előadásában.

Kiemelt kép: Jelenet a Legénybúcsúból (fotó: Juhász G. Tamás)