Májusban három új magyar regénnyel bővül a hazai krimik sora: Gráczer L. Tamás reneszánszkori nyomozója, a budai hóhér újabb gyilkosság nyomába ered, Bánhidi Lilla debütáló regénye Borsodba kalauzolja az olvasókat, Zajácz D. Zoltán hősét, Adorján Mátét pedig pályakezdőként láthatjuk viszont a Véres Balaton-trilógia előzménykötetében.
Gráczer László Tamás: Az Úr szukái (A budai hóhér-sorozat 2.)
Prae Kiadó, 508 oldal
Buda, 1464. forró nyara. Marcus, a hóhér nap nap után végzi dicstelen munkáját az Úr nevében, a fáradalmakat pedig kedvese, a Molnár utcai fürdőházban dolgozó Regina karjaiban piheni ki. Egy augusztusi délutánon azonban az anyakirályné, Szilágyi Erzsébet különös feladattal bízza meg: derítse ki, mi zajlik a Szűz Mária-sziget zárdájában, ahol egyre-másra halnak meg az apácák. Az idő sürget: az ország türelmetlenül várja, hogy Boldog Margitot a pápa végre a szentek sorába emelje – ám a halálesetek mindezt meghiúsíthatják, és nem csak a klastromra, de a zárdát támogató uralkodóra is rossz fényt vethetnek. Míg egyesek Margit túlvilági bosszújára gyanakszanak, amiért az apácák néhány éve szakítottak „az Úr kutyáival”, a Domonkos-renddel, Marcus a titokzatos elhalálozások mögött sokkal evilágibb okokat sejt – ám hogy igazát bizonyítsa, meg kell találnia a gyilkost, legyen az bárki: akár egy szent, akár ember, akár az ördög.
A budai hóhér sorozat második kötetében, A háromfa hölgye című nagy sikerű történelmi krimi folytatásában Marcus, az éles eszű, talpraesett hóhér és kedvese, Regina ezúttal a Nyulak szigetére indul, ahol a csodák és szentek misztikus világa várja őket – ennek hatása alól pedig az örökké kétkedő hóhér sem tudja magát kivonni… Gráczer krimije minden ízében izgalmas, a nyomozás hátterében pedig kirajzolódik a Mátyás korabeli Buda és a későbbi Margitszigeten álló zárda szövevényes, ármánykodással és kétes politikai szándékokkal terhes élete. Gráczer László Tamás (1978) történelemtanári és könyvtáros diplomával rendelkezik. Korábban G. L. Thompson (Kossuth Kiadó) és Gál Dorina (Ventus Libro) álnéven jelentek meg a könyvei. Előző regényével (A háromfa hölgye) elnyerte a Prae Kiadó krimipályázatának első díját 2021-ben. A kötet 2022-ben jelent meg a Prae Kiadó gondozásában.
A kötet bemutatójára május 13-án, szombaton 20:30-kor kerül sor a Margó Irodalmi Fesztiválon, a szerzővel Mészöly Ágnes beszélget.

Gráczer L. Tamás (Fotó: Mariia Kashtanova)
Bánhidi Lilla: Sorsod Borsod
Prae Kiadó, 320 oldal
Vannak helyek, ahonnan sosem szabadulsz. Ahonnan elköltözni talán, de távozni nem lehet. A spirituális vonzás a galaxis túlvégén is megtart, ahol a Föld gravitációja már érzékelhetetlen. Alexa – sikeresnek tűnő self-made-woman, aki vidékiként építette fel magát a fővárosi média könyörtelen világában, ugyanúgy, mint megalkotója –, azt hiszi, rég maga mögött hagyta múltját és szülőhelyét. Ám a sziporkázó légvár, amit az életének nevez, köddé válni látszik. Ha más nem is érzékeli, ő tudja: az összeomlás csak idő kérdése. Hogy az alapoktól kell újraalkotnia mindent. Egy gyilkosságsorozat, melyet az egész ország döbbent borzalommal figyel, lehetőséget ad számára, hogy bizonyítsa rátermettségét oknyomozó riporterként. Beleássa magát az ügybe, és ahogy egyre többet tud meg a brutális kegyetlenséggel kivégzett, gyönyörű lányok történetéből – melynek szálai gombafonalként hálózzák be szülővárosa földjét –, egyre személyesebbé válik számára az ügy. A végzet pedig visszavezeti őt a kezdetekhez. Borsodba, elfeledettnek hitt szerelméhez és feldolgozottnak hitt traumáihoz. Bánhidi Lilla első krimijének hőse versenyfutásba kezd az idővel és a titokzatos, tökéletesnek tűnő gyilkossal, ám hogy a célszalagnál mi vár rá, mindenki számára rejtély.
Bánhidi Lilla író, újságíró, tv-riporter, pályáját szociális munkásként kezdte Miskolcon, a hajléktalan ellátásban dolgozott. A helyi Európa Rádió riportere, hírszerkesztője, majd műsorvezetője. Dolgozott a Miskolc Városi Televízió, a Pulzus Info Tv szerkesztőjeként, a Sztár FM műsorvezetőjeként és a Reform hetilap külsős újságírójaként, majd Budapesten az MTV, az ATV, azután 14 évig az RTL riportereként. Három éve foglalkozik tudatosan az írással. A Centrál Média Akadémián Totth Benedek és Szurovecz Kitti, majd a Magyar Íróképzőben Zsiga Henrik tanítványa. A Péterfy Akadémia képzésein és magánóráin Péterfy Gergelytől tanult kreatív írást, részt vett Tallér Edina több írói workshopján, két éve állandó tagja az írói műhelyének. Emellett Kukorelly Endre workshopjaira jár. A Sorsod Borsod az első regénye, amelyet a Prae Kiadó 2020-as krimi pályázatán a legjobbak közé válogattak. Mészöly Ágnes író – akinek szintén jelent meg a sorozatban krimije, az alábbi gondolatokkal ajánlja az olvasók figyelmébe a kötetet: „A Prae kiadó Krimi Ma sorozata a Sorsod Borsod megjelenésével újabb remekművel gazdagodott, amely a hagyományokhoz híven körömrágósan izgalmas, mellbevágóan fordulatos, és úgy minden ízében hazai, hogy a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő regény.”
A kötet első bemutatójára május 13-án, szombaton 20:30-kor kerül sor a Margó Irodalmi Fesztiválon, a szerzővel Mészöly Ágnes beszélget. Ezt követően május 19-én, 25-én és június 8-án Miskolcon, június 9-én, Felsőzsolcán, 10-én pedig Budapesten, az Ünnepi Könyvhéten is találkozhatunk az elsőkönyves szerzővel.

Bánhidi Lilla (Fotó: Norigami Works)
Zajácz D. Zoltán: Gyilkos Balaton
General Press Kiadó, 312 oldal
A Véres Balaton-trilógia előzményregénye 1972-be, Balatonaligára kalauzolja el az olvasókat, ahol az MSZMP pártüdülőjében holtan találnak egy lányt. Az ügyet az újonc Adorján Máté kapja meg, akinek a különféle hatalmi érdekek között navigálva kell rájönnie, mi is történt, és megtalálnia az elkövetőt.
Zajácz D. Zoltán 1966-ban született Kisvárdán. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán érettségizett, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett diplomát. Huszonöt évig dolgozott a médiában, a kilencvenes évek második felében az akkor legnézettebb magyar televíziós műsor, a Friderikusz Show szerkesztője volt. Jelenleg középiskolai tanár. Hobbija a zenélés, a nyolcvanas évek elején a legendás Cipőfűző zenekarban Bódi László Cipő szerzőtársa volt. 2021-ben jelent meg nagy sikerű első regénye Véres Balaton címmel, amelyet a Haragos Balaton és a Dermesztő Balaton című folytatások követtek. A Gyilkos Balaton a trilógia előzményregénye.

Zajácz D. Zoltán (Fotó: Zajácz Olivér)