A Ludwig Múzeum Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok című nemzetközi kiállításához kapcsolódóan, azzal párhuzamosan három külső helyszín viszi tovább a kiállítás koncepcióját Budapest városszövetébe illesztve. A három installáció szervesen kapcsolódik a jelen időtapasztalatához, annak a művészeti gyakorlatokban tetten érhető kísérleteihez, és olyan kérdéseket emel ki, amelyek segítségével kibomlanak a permanens átmenetiség egyes vonásai.

Elsőként a KÉK – Kortárs Építészeti Központ együttműködésével a Bartók Béla úton lesz látható Oto Hudec szlovák alkotó installációja július 22-től. Ezt követően az EJTECH formáció installációja a Vörösmarty téren áll össze egyedi hangtérré augusztus 3-tól. Mindkét villámesemény mindössze néhány hétig várja a látogatókat egyedi nyitvatartással. A nyár végén a Ludwig Múzeumban látható kiállítás záróeseményeként nyílik meg Jeannette Christensen norvég művész zseléinstallációja, amely a következő egy hónapban a látogatók szeme láttára alakul át egy rendhagyó pincehelyiségben, időben is kiterjesztve a kiállítás egészét szeptember végéig.

A Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok szeptember 4-ig látogatható a Ludwig Múzeumban.

Kiemelt kép: Ludwig Múzeum (Fotó: onthegrid.com)