A Kolozsvári Állami Magyar Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is csatlakozott a Magyar Színházi Szövetséghez (MASZÍN), az erdélyi magyar színházi intézmények szakmai együttműködését összefogó szervezethez.
A Magyar Színházi Szövetség 2016-ban jött létre azzal a céllal, hogy az erdélyi magyar színházak közös platformon oszthassák meg tapasztalataikat, megerősítve szakmai párbeszédüket és közös fellépésüket a színjátszás érdekében. Az akkori tagszínházak a következők voltak: a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház és az Aradi Kamaraszínház. Később a csíkszeredai Csíki Játékszín és a kézdivásárhelyi Udvartér Színház is csatlakozott a szövetséghez.
A három színház tagságát március 2-án jelentették be Szatmárnémetiben, a szövetség vándorfesztiválján, a 7. MaFeszt keretében tartott sajtótájékoztatón. A szövetséghez való csatlakozás lehetőséget teremt arra, hogy a színházak még szorosabban kapcsolódjon az erdélyi magyar színházi hálózathoz, és közösen formálják a színházi szakma jövőjét.
Kiemelt kép forrása: Kolozsvári Állami Magyar Színház Facebook oldala


