Három remek szépirodalmi mű 2024 első napjaira

A Metropolis Media Kiadó a Galaktika magazinon túl szépirodalmi könyvek gondozásával is foglalkozik, tavaly pedig több nagyszerű művel is megörvendeztettek minket. David Diop megrázó regényéről már korábban írtunk, most az utóbbi fél év megjelenései közül szemezgettünk a Deszkavízió olvasóinak.

Donal Ryan: Forgó szív
ford.: Szente Mihály, Metropolis Media Kiadó, 208 oldal

Donal Ryan 1976-ban az írországi Tipperary megyében született, és sok éven keresztül volt köztisztviselő. Forgó szív című regényét 2010 nyarán, az esti órákban írta, a kötet – 47 elutasítást követően – végül 2014-ben jelent meg, a siker pedig nem sokáig váratott magára. Szerepelt többek között a Man Booker-díj hosszú listáján, 2015-ben pedig elnyerte az Európai Unió Irodami Díját. Ryan ma már teljes egészében az írásnak szenteli az életét a családja mellett, akikkel Limerick megyében él.

Egy régi családi ház út felőli, alacsony kapujának a közepében van egy forgó tengellyel átszúrt, vörös fémszív. Itt veszi kezdetét az a szerteágazó történet, amelyben egy falu lakóinak életét ismerhetjük meg Írország pénzügyi összeomlását követő időkben. Amikor egy lelkiismeretlen vállalkozó, Pokey Burke csődje miatt sokan kilátástalan helyzetbe kerülnek, a lakosság egy emberként lázad fel. A nyugodt, csendes települést áthatja az elfojtott agresszió, a félelem, a kétségbeesés, ráadásul nem sokkal később szörnyű bűncselekmények – egy gyilkosság és egy gyermek elrablása – bolygatják meg az itt lakók életét.

A Forgó szívben mintegy huszonegy vallomást, megszólalást olvashatunk. Ezek a belső monológók egyben egy kirakós darabkái is, amelyek segítenek abban, hogy teljes képet kapjunk egy apró közösség mindennapjairól, az elhallgatott titkokról és ezáltal az ember belső szenvedéseiről, harcairól. Mert tulajdonképpen minden, ami esemény történik a regényben, az szinte másodlagos, Ryan regénye sokkal inkább szól a szereplők lelki világáról, mint a cselekményről. Persze, ahogy haladunk előre, szép lassan helyére kerül minden puzzle-darabka, ugyanakkor a különböző megszólalásoknak köszönhetően a szerző olyannyira árnyalja a képet, hogy az olvasó talán még nehezebben tud magában igazságot tenni. Tulajdonképpen pont ez a Forgó szív legnagyobb erénye, hogy megmutatja, mennyiféle igazság létezhet a világon.

A kötet szereplői különböző nemű, korú, társadalmi státuszú emberek, akad köztük prostituált és gazdag, egyedülálló és feleség, fiatal és idős. És bár joggal gondolhatnánk, hogy egy ilyen rövidke kötetben huszonegy különböző nézőpont és élettörténet nem tud teljessé válni, Ryan erre is rácáfol. Egy-egy megszólalás alig 8-10 oldal, de sokszor egy egész életutat megismerhetünk ezekből. Akad olyan írás, amely akár önmagában, a történetből kiragadva is megállja a helyét, hiszen annyira erőteljes, és ezek éppolyan izgalmasok, mint az egymással párba állítható fejezetek. Az pedig meglehetősen érdekes, hogy látjuk, ki milyen szerepet tölt be a falu és egymás életében, így válva egyszerre fő- és mellékszereplővé. Hőseinknek többször is szembe kell nézniük a múlttal, a folyamatos változással, miközben megpróbálnak túl- és átélni, idomulni az új viszonyokhoz, és a lehető legtöbbet és legjobbat kihozni belőle.

Fájdalmas és megkapóan szép ez a történet, amely rövidsége ellenére nem egy könnyed olvasmány, az olvasónak – különösen a regény első felében – nagyon kell koncentrálnia a szereplőkre és a köztük lévő viszonyokra, de ha sikerül ráérezni a regény hangulatára, garantáltan felejthetetlen élményben lesz részünk.

Stine Pilgaard: A rövid mondatok földje
ford.: Petrikovics Edit, Metropolis Media Kiadó, 272 oldal

Az 1984-es születésű Stine Pilgaard a Dán Íróakadémián és a Koppenhágai Egyetemen végzett. Már első regénye, a Min mor siger (2012) is nagy kritikai és kereskedelmi sikert aratott. Jelölték a rangos Danish Broadcasting Corporation irodalmi díjára, és megszerezte a debütáló szerzők Bodil és Jørgen Munch-Christensen-díját. A Leglighedssange (2015) című regénye megkapta Dán Könyvtárak Írói Díját és jelölték a Dán Olvasók Könyvdíjára. A 2020-ban megjelent A rövid mondatok földje szintén hatalmas sikernek örvend: csak Dániában több mint 100 000 példányban kelt el, több díjat is kapott, köztük a legjobb regénynek járó De Gyldne Laurbær díjat. A könyvből mozifilm is készült, amelyet 2023 februárjában mutattak be a dán mozikban Hella Joof rendezésében.

A regény névtelenségbe rejtőző főszereplője fiatal nő élettársát követve a dániai Nyugat-Jütland egy kisebb településére költözik, ahol a gyereknevelés mindennapi kihívásain túl számtalan egyéb kérdéssel találja szemben magát. Hogyan kommunikál az ember az aprócska település boltosával? Meg lehet-e állítani a világ bolondságát egy levelesládán keresztül? Mi jár a nyugat-jütlandiak fejében a mondataik közötti szünetekben? Hogyan lehet összecsukni a babakocsit? Miért olyan boldogok a népiskola diákjai, és mit akarnak az emberek Vellingben? A rövid mondatok földje egy humoros és szeretetteljes regény egy fiatal anyáról, aki némileg elszigetelve igyekszik eligazodni egy zavarba ejtő közösségben, a tehenek, szélturbinák és a bentlakásos népfőiskola különös világában, valamint a helyi lakosság kifürkészhetetlennek tűnő beszélgetési formáiban.

A történet elbeszélője egészen új életet kezd Vellingben, de ahogy az anyaságra vagy éppen a vezetésre sem lehet elég jól felkészülni, úgy az új környezethez való alkalmazkodás sem lesz zökkenőmentes. A regény nem lineáris cselekményvezetésű, nincsen benne központi probléma (hacsak a jogosítvány megszerzését nem tekintjük annak, bár lassan minden oktató lemondott arról, hogy hősnőnk egyszer egyedül vezethet autót), inkább csak különféle, mindannyiunk számára ismerős élethelyzeteket mutat be, mindezt pedig éleslátással, hatalmas öniróniával teszi. Főszereplőnk a beilleszkedéshez több embertől is segítséget kap: ott van például Anders Agger (neve nekünk, magyaroknak nem mond semmit, de Dániában ismert forgatókönyv- és újságíró), aki a beszélgetés művészetét ismerteti meg vele, a járművezető-oktatók teljes csoportja, akik szinte a lehetetlent kísérelik meg, hogy megtanítsák vezetni, valamint a gyermeke napközis „anuykája”, Maj-Britt és a férje, akik az anyasághoz kapcsolódó aggodalmait igyekeznek eloszlatni.

A kötet azonban nemcsak ezekből a személyes élményekből áll, találunk benne néhány dalszöveget, amelyeket a szerző ismert dallamokra írt (a dán hangoskönyv-változat ezeket megzenésítve, felénekelve tartalmazza), valamint azokat az olvasói leveleket, amelyeket a dán lakosság a „levelesládának” írt. Ezeket mind főhősünk válaszolja meg, és bár sokszor itt is a személyes élményei, tapasztalatai jelennek meg, ezekben a kérdésfelvetésekben is számtalan olyan hétköznapi problémával találkozhatunk, amelyekhez akár személyesen is tudunk kötődni. A válaszok szintén nem mentesek az iróniától, ráadásul külön érdekessége a történetnek, hogy az elbeszélő úgy ad hasznos tanácsot másoknak, hogy közben a saját életét nem tudja rendbe tenni.

Humoros, életszagú és tanulságos írás A rövid mondatok földje, amely – bár a borító nem ezt sugallja – nem egy chick-lit regény, minden látszólagos könnyedsége ellenére valóban közelebb áll a modernkori szépirodalomhoz. Ehhez pedig nagyban hozzájárult Petrikovics Edit műfordító, akinek a neve leginkább Jo Nesbø és Karl Ove Knausgård művei kapcsán lehet számunkra ismerős, és aki remek érzékkel adta át Pilgaard igazán egyéni stílusát. Reméljük, lesz még alkalma erre a jövőben is.

Lukáš Palán: Útmutató apokalipszishez
ford.: Hanzelik Gábor, Metropolis Media Kiadó, 216 oldal

Lukáš Palán szintén 1984-ben született, és bár Znojmóból, Csehországból származik, élete egy részét Dublinban és Portóban töltötte, ahol könyvesboltot működtetett, de volt zenei újságíró is, jelenleg pedig a Károly Egyetemen dolgozik. Két verseskötete jelent meg, ezt követte 2020-ban első prózai műve, a Nulový součet (Nullszaldó). Nyelvezete szándékosan nyers, tele fekete humorral, sötét szimbólumrendszerrel. Az Útmutató apokalipszishez című regénye 2021-ben jelent meg, jelenleg a történet folytatásán dolgozik.

A történet egy névtelen faluban játszódik, többnyire névtelen szereplőkkel. Egy csapatnyi rosszcsont kölyök unalmában légpuskával lövöldözik az elhaladó kocsikra, vagy csak simán fel-le kerékpározik a faluban. A kocsmában a törzsvendégek azzal ütik el az időt, hogy tipikus, minden vidéki ivóra jellemző dumákat nyomnak egymásnak. Csakhogy a „falusi élet” éleslátóan leírt epizódjai alatt lassan beszivárognak az idegen, zavaró elemek, melyek egyre inkább eltorzítják az unalmas vidéki hétköznapokat. A nyári forróságban az emberek (különösen a fiatalok) Egonra várnak, az egyetlen emberre a faluból, akinek sikerült eljutnia valahová, hogy évről évre hírt hozzon nekik egy távoli világból. Mindeközben az atmoszféra egyre sűrűsödik, és azzal fenyeget, hogy a mához képest a holnap sokkal nehezebb, sokkal kilátástalanabb lesz.

Az Útmutató apokalipszishez meglehetősen rövid olvasmány (alig 200 oldal), és bár egyetlen helyszínen, pár hónap alatt játszódik a cselekmény, mégis olyan érzésünk lehet, hogy az a kilátástalanság, amely megbújik a sorok mögött, az egész világra időtlenül jellemző. Sokszor gondolhatjuk úgy olvasás közben, hogy a történet nem halad előre, miközben a gondolatok egyre csak csaponganak, így tulajdonképpen mintha csak a semmiről olvasnánk, de ahogy befejezzük a regényt, rájövünk, hogy szinte minden benne van, ami csak kell. Szereplőink többsége tizenéves kamasz, akik hol dolgoznak, gyűjtik a krumplibogarakat, hol pedig élik a gondtalan gyermekéveket, amelyekből igazán talán soha nem jutott ki nekik. Személyiségüket igen hamar elvesztik azáltal, hogy mindenki kap egy becenevet, amelyet élete (de legalábbis a történet) végéig viselnie kell, ezáltal valódi személyazonosságukra soha nem derül fény. Ez is egyfajta menekülési szándék a részükről abból a világból, ahonnan tudják, hogy soha nem fognak kitörni.

Ezt remekül ellensúlyozza Egon, az egyetlen, akinek sikerült új életet kezdeni a falun kívül, és ilyen formán az egyetlen szereplő, akit igazi nevén ismerünk meg. Egonra egyfajta istenségként tekintenek a lakók, jöttét minden alkalommal nagy izgalommal várják – főleg a gyerekek –, hogy tanuljanak tőle, isszák minden szavát. Ő jelenti a reményt számukra, hogy egyszer talán ők is eljutnak a „nagyvilágba”, hogy talán nem kell úgy végezniük, mint a nagy öregeknek, de a várakozáson túl semmi mást nem tesznek az ügy érdekében. A regény első felében mi is csak várjuk Egont, hogy aztán megérkezve alaposan felforgassa az itt lakók életét, akiknek egyébként is túl sok halállal kellett szembenézniük alig pár hónap alatt.

Palán stílusa a legnagyobb cseh írók elbeszéléseit juttathatja eszünkbe: sokszor csapong, a gondolatok örvényszerűen váltogatják egymást, ennek ellenére mégsem válik kaotikussá a történet. Emellett a szerző nagy rajongója a szürrealitásnak és a fekete humornak, ezekből is jócskán kijut a regényben, így aki kézbe veszi ezt az igen különleges kötetet, annak fel kell készülnie mindenre.

Kiemelt kép: Donal Ryan: Forgó szív (Szerzőportré: Anthony Woods)