Szilveszteri és újévi hangverseny, kiállítás és színházi előadás is várja az érdeklődőket december 30. és január 1. között Kiskőrösön, a Petőfi-szilveszter elnevezésű rendezvényen a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.

Kiskőrös a Petőfi-kultusz ápolásának egyik helyszíne, a költő a város jelképe. Petőfi Sándor szülővárosa 25 éve indította el az Országos Petőfi Sándor Társasággal és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum vezetésével együtt a Petőfi-szilveszter hagyományát. Szilveszter éjszaka a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum előtt megemlékezést tartanak, a január elsején Magyarországon született gyermekeket pedig sorszámozott, névre szóló emléklappal és Petőfi Sándor összes verseivel ajándékozza meg a város.

A Szilveszter Társulat és a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes december 30-án adja elő A helység kalapácsa, avagy kétszáz éve köztetek járok című előadást, majd Kiskőrös várossá nyilvánításának és a Petőfi Sándor Művelődési Központ átadásának 50. évfordulója alkalmából tárlat nyílik a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A szilveszteri hangversenyen a városhoz kötődő művészek, Miklósa Erika és Csővári Csilla operaénekesek, Boldoczki Gábor trombitaművész, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Hollerung Gábor vezényletével, valamint a Badora Dance Company művészei lépnek színpadra. A koncerthez vacsora is társul, a menüsor a reformkor nagyjainak kedvenc ételeiből áll össze. Január 1-jén a város evangélikus templomában megtekinthetővé válik az az 1823-as anyakönyv, amely Petőfi eredeti keresztelési bejegyzését tartalmazza.

Kiemelt kép: Petőfi Sándor (Fotó: Magyar Konyha)