Szeptember 22. és 24. között rendezik meg a MAGYAR – ÉLET Irodalmi Fesztivált, amelynek célja, hogy párbeszédet teremtsen irodalomkedvelők és a drámaírás, valamint pályakezdő drámaírók és a kortárs magyar irodalom nagyjai között. A fesztivál meghívott vendégei Parti Nagy Lajos, Závada Péter, Fekete Ádám és Kárpáti Péter írók, akikkel a magyarsághoz és magához az élethez fűződő viszonyukat lesz lehetőség megvitatni interaktív felolvasóest keretében.
A Fiatal Drámaírók Háza, a Tér 12 Kulturális Egyesület, az RS9 Színház és Erzsébetváros önkormányzata közös szervezésében megvalósuló fesztiválnak az RS9 Színház Vallai kertje ad otthont. Az első nap hívószava a MAGYAR, a másodiké pedig az ÉLET – ezekben a témákban merülhetünk el. A fesztiválzáró fórum keretein belül pedig eldől majd, hogy melyik egyfelvonásos dráma nyeri el leginkább a közönség és a szakmai zsűri tetszését. Ugyanis a színpadra és a színfalak mögé, pályázati úton is bekerülési lehetőséget biztosítottak a szervezők, így négy fiatal pályakezdő szerzővel is megismerkedhetnek az érdeklődők, akik nyilvános műhelymunkán fejlesztik majd szövegeiket. A döntőbe Keményfi Eszter Crescendo-Corona, Noblet Péter Látlelet, Komáromy Bese Ömleng, és Pinthér Anna Kék Pillangó című alkotásai kerültek. A műveket a meghívott szerzők és Erzsébetváros irodalmi ösztöndíjasainak visszajelzései alapján, nyilvános műhelymunkán készítik fel az esti előadásokra. A munka során az érdeklődők bepillanthatnak abba a folyamatba, aminek során az írott szövegből színpadi szöveg lesz. Ezt követően a meghívott vendégek műveiből hallhatnak a nap témája köré rendezett részleteket, melyet beszélgetés követ a neves szerzőkkel, inspirációjukról, élményeikről.
„Nagy öröm számunkra, hogy már ismert írókkal működhetünk együtt, az est fénypontja azonban, a tehetséggondozás jegyében, a fiatal szerzők szövegeinek bemutatása a közönségnek. Fontosnak tartottuk, hogy egy olyan alkalmat hozzunk létre, ahol lehetőség nyílik pályakezdő, és már ismert írók találkozására, párbeszédére” – nyilatkozta Horváth Benji, a Fiatal Drámaírók Házának alapítója.